Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Szőkefalvi-Nagy Zoltán: Adatok a magyar kémia történetéhez. (A másfél évszázados „Magyar Chémia")

a' tudományt titoknak nevezni; ezért tettem hozzá ezt a' szót: Természet; -hogy így a' nak az egész neve Természettitka legyen." Ennek megfelelően a kémikus szónak magyar megfelelőjéül a „titkáts"-ot, amint az alkimistára az „aranyáts"-ot, a gyógyszerészre a „szeráts"-ot tartotta megfelelően. Ezek a példák is mutatják, hogy látnunk kell Kováts nyelvújítói tevékenységének árnyoldalait is. Dicséretes mértéktartása ellenére olyan szavakat is alkotott, melyek ma már nem állanak meg a helyüket. Egy másik könyvével kapcsolatban ezt szemére is vetették [91]: ,,De miért kell a' meg-visgálás, vagy próba helyet kisirtet, a' Virtus helyet Hímség, a' materia helyet Anyag ... a' Patika helyet szered, . . . holott az elsőbbéket minden magyar érti, még a' köz emberek is, az hátulsókat senkii sem." Ez a bírálat is azt mutatja, hogy Kováts nyelvújítását részben elfogadta az utókor, s ma kísérletről beszélünk és nem próbáról, anyagról és nem matériáról, másrészt azonban más, iobb szavakkal cseréltük fel Kováts által használni kezdett szavak jelentős részét. Hogy milyen komoly felkészültséggel fogott Kováts hozzá, hogy az idegen, a régi és új szavak között rendet csináljon, a Magyar Chémia minden kötete végéhez csatolt Toldalék-okból állapíthatjuk meg. Itt minden szó alkalmazását részletesen megindokolja. Az indokolások a nyelvészet mai álláspontja szerint nem maradtak mindenben helytállók, egészséges nyelvérzéke azonban ilyen esetben is megakadályozta abban, hogy torz szavakat alkosson. A legélesebben elítélte azokat, akik kellő szakismeret nélkül próbálkoztak nyelvünk megújításához. „Sokan mosdatlan kézzel fognak ezen munkához, 's olyan vad szókat koholnak, hogy a' nyelvünket nevetségessé teszik." Hankó Vilmos, szükségesnek tartja, hogy ezt az idézetet ilyen megjegyzéssel toldja meg: „Szegény jó Kováts Mihály! Midőn ezekkel a kemény szavakkal bélyegezted meg a nyelvrontókat, nem is gondoltad, hogy magadról is ítéletet mondottál." [36]. Úgy hiszem, hogy ez utóbbi rosszindulatú és semmivel sem alátámasztható megállapítással viszont az életrajzíró mondott önmagáról ítéletet. Szomorú, hogy Hankó, ki eddig Kováts egyetlen életrajzírója, méltatója volt, ennyire nem igyekezett megérteni őt. Pethe Ferenc [60] is kifogásolja, hogy a szavak „feszegetésben, sökszor fére ragadtatott, és tsudállatos szómegszaggatást követett". Ez utóbbi megjegyzése arra vonatkozik, hogy Kováts igen egyéni szó-élválasztást használt. Például: mond-om, leveg-ő, talált-unk. „Az igaz — írja Kováts —, hogy még így soha sem írtak tudtomra,; de én azért vettem fel, mert legjobb szakgatásnak lenini állíttattam." Kováts Mihály azok közé tartozott, akiket a természettudományi műnyelv „iránti szent tűz annyira hevített, hogy életök feladatául tűzték ki" (Szabó József [80]). 83 éves korában jelent meg a nagy orvosi műszótára negyedik részeként a „Háromnyelvű fejtő titoktan műszótár" (titoktan = kémia). Ebben a művében az összes akkor általa ismert kémiai fogalomra ajánlott magyar szavat. A szavak többsége

1 megegyezik a Magyar Chémiában használttal, de több változtatást és kiegészítést is találunk. Ez utóbbiak bizonyítják, hogy Kováts a tudomány fejlő488