Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Pataky László: Négyesy László verselméleti munkáinak jelentőségéről

kezik, hanem a gondolatban is. Áthatja az egész beszédet, a beszédnek érzéki, testi felét is, meg a lelkét is, a gondolatot. Az érzés ama hőfokánál, mely a költőt áthatja, mintegy zenei rezgésbe jön a gondolat és az azt kifejező hang« (u. o. 9. 1.). Négyesy tehát megkülönbözteti a költő és olvasó lelkében mintegy előre zengő ritmuseszményt a ritmizomenontól, a ritmuseszményt érzékeltetni is tudó beszédanyagtól. A kettő összefüggését hirdeti, megállapítva, hogy a versritmus «-kétféle elemből áll: a gondolati ritmusból és a hangritmusból. Ez a kettő pedig egymástól nem elválasztva, hanem egymással közrehatva szoros egységbe forrva hat ránk a versformában«. Kétségtelen azonban, hogy a kettő közül a hangritmust tartja elsődlegesnek. A zenében a hangnak ereje, tartama, magassága és színe van. A versben ezek közül csupán az első kettő érvényesül. A hangritmus uralkodó szerepe következtében a vers két alaptényezője: a tartam és az erő, vagyis az időmérték és a hangsúly. Időmérés és hangsúly nélkül nincs is vers, viszont ha minden versben van, akkor teljesen helytelen megkülönböztetés, ha a magyar verset hangsúlyosnak, a klasszikai és nyugat-európai formákat időmértékesnek nevezi valaki. Nemzeti versidomunknak természetesen sajátos időmérése van és az lényegében abban áll, hogy egy-egy vers keretében az ütemek azonos idővel mérhetők. A magyar versnek tehát nem a szótagok időmennyisége, vagy éppen a száma az időmértéke. »Az ütemek nem a szótagok számára nézve, hanem az időtartamban egyenlők«, mondja Négyesy és ez az ún. ütemegyenlőség elve, melyet már mások is jeleztek, vagy éppen hangoztattak, de félreérthetetlenül elhatározó módon ő nyilvánított ki. Egészen sajátos megfigyelése viszont Négyesynek az ütemfeleződés törvénye. A magyar vers taktusának időtartama rendszerint két teljesen egyenlő félre oszlik. Az első rész erősebb és azt egy gyengébb rész követi, de az erős taktusrész egyenlő idejű a gyengével. Ebből azonban az is következik, hogy az üteméi akkor is nyomatékosan hangzik, ha az értelmi (mondattani) hangsúly nem a kezdő tagra esik. Ez az iktus, mely tehát az ütem első tagját mindig kiemeli. Ha értelmileg valamely hátsó tag volna nyomatékos, »logikai nyomatékot elhallgattatja a versnyomaték« (uo. 39. 1.). Láthatjuk, hogy Négyesy a verstan minden területén kidolgozott elmélettel jelentkezett, de eredményeiben ma már kétségtelenül láthatók az egyoldalúságok is. A hangritmusnak a zenei származtatása kétségtelen egyoldalúság. Általában az egységnek minden hangoztatása ellenére a gondolati rend és a nyelvtani szerkezet taglaló hatását, melyek a hangidom mellett, ha alárendelten is, de érvényesülni törekszenek, nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyta. Pedig ma már a magyar vers ritmusának vizsgálata közben olyan elméletek is erős fegyverzettel jelentkeznek, melyek kizárólag a gondolat, vagy éppen a nyelvszerkezet taglaló hatásából vezetik le a magyar vers hangidomi rendjét. Ám megfigyelései még ebben az esetben is legalább annyi figyelmet érdemelnek, mint amilyennel ő kísérte az övét megelőző verselméleteket. Ilyen értelemben is érvényes Németh Lászlónak az a megállapítása, amelyet a legutóbbi ritmus vitán [8] ugyan más értelemben 6 81