Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Pataky László: Négyesy László verselméleti munkáinak jelentőségéről

e szerint — jegyzi meg Négyesy — két különböző naprendszer vonzatába tartoznék.« Igaz ugyan, hogy Arany szerint nemzeti versidomunk ütemeinek nincsenek oly szigorúan megállapítható mértékei, mint a klasszikai verslábaknak. Azonban szerinte is »vannak az egyes ütemeknek bizonyos mértékei, melyeket a magyar zene kiválóan kedvel és így a magyar költő, ha versét a dallammal összhangzásba tenni kívánja, szükséges, hogy azokat tartsa szem előtt«. Ezen a ponton érezhető hiányosság ösztönözte további verselméleti vizsgálódásra Torkos Lászlót, akinek nézeteit áttekintésében Négyesy végezetül megvilágítja. Torkos szerint nem a hosszúság és rövidség szempontjából kell a ritmust vizsgálni, hanem az erős és gyenge hangok váltakozása szerint. A magyar vers csak akkor énekelhető jól, ha hangsúlyos szótagjai a vers hangsúlyával egybeesnek. Torkos Arany véleményével ellentétben úgy véli, hogy a magyar versben a szóhangsúly uralkodik, amelynek törvénye: hangsúlyos minden szó eleje (főhangsúly) és harmadik tagja (mellékhangsúly). A klasszikai vers terminusainak zavart okozó használatával Torkos a magyar verselésnek két ütemformáját, a trocheusi és daktilusi formákat tartja megállapíthatónak, aszerint, hogy a hangsúlyos szótag után egy, vagy két súlytalan következik-e. Harmadik ütemformaként a jambusit is felteszi, amelynél szerinte egy előrebocsátott egytagú felütéssel van dolgunk. Az ilyen ütemelőző a magyar versben csak a fogalmak összezavarásával állapítható meg. Négyesy nemcsak verselméleti ismertetésében, hanem a Magyar Nyelvőr 1890. évfolyamának több számában is vitázik Torkos nézeteinek eme ferdeségeivel [5], de egészében tevékenységét Arany szükséges kiegészítésének tekintette, és tőle is ösztönzést nyert arra, hogy a saját verselméletében a hangritmussal való foglalkozást tekintse alapvető feladatának. Ezért foglal el Négyesynek a magyar nyelv kérdéseit tárgyaló írásaiban központi helyet a hangritmus vizsgálata. E kérdéssel kapcsolatban Négyesy már határozottan vallja a versritmus zenei eredetét. »Ha verset hallunk, mindig az énekszerűség képzete támad bennünk . . . Csakugyan egy ősi közösség maradványa ez és abból az időből, mikor a költészet meg a zene . .. egybe volt még forrva . . . s szöveg és dallam együtt, egy fejből született meg, mint ma is még a népdal« —, írja A magyar költészet kincsesháza elé írt »verstani tájékozásában«. [6]. S ezek alapján ugyanott megállapítja: »természetes is, hogy a hangritmus a vers igazi alaptényezője, hiszen ő őrizte meg a zenei szerkezet képét«. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy a zeneiség elmossa nála a gondolati elemeket. Legutolsó verstani összefoglalásában [7] ezzel kapcsolatban így nyilatkozik: »aki egy hangosan elmondott verset hal], ha nem érti is a szöveget, a beszéd zenéjét kiérzi. Nem mondhatni azonban, hogy a vers teljes erejét érezné; azt csak akkor érzi, ha a tartalmát is érti a szövegnek, akkor fogja fel, hogy a versben az egyenletesen hullámzó hangokkal együtt és egyszerre zeneileg hullámzanak a gondolatok is ... A ritmus tehát nem csupán a hangban jelent80