Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Pataky László: Négyesy László verselméleti munkáinak jelentőségéről

népdalok és zenéken uralkodó versmérték kifürkészésére c. fejezetében a magyar vers alapjának a magyar zenét vallja. E kor kutatóinak tudatában annyira megrögződött »metrum« fogalmától azonban sem ő, sem a kortárs Erdélyi János nem tud szabadulni. Mikor Fogarasi azt állítja, hogy népdalainknak, ha a zene- és énekhangtól megválnának, nem volna mértékük, nem a magyar vers törvényszerűségeit, hanem csupán »mértékeit« keresi. Erdélyi János is a Népdalok és mondák II. kötetében is főként azt vizsgálja, hogy a magyar zenében és versben milyen időmértékes ütemek vannak. Fogarasiék álláspontja, ha helyesen hívja is fel a figyelmet arra, hogy a magyar versben is van időmérték, egyoldalú végletet jelent és természetesnek tarthatjuk Toldy Ferencnek a másik véglettel való jelentkezését, mikor megállapítja, hogy az ún. magyar vers pedig a hangsúlyon alapul. E felfogás nyomán válik általánosabbá az a téves nézet, hogy költészetünkben hangsúlyos, magyaros és időmértékes, idegen versek találhatók. Részletesebben foglalkozik Fogarasiék után Négyesv Greguss verstani nézeteivel, összegezésében azonban azt állapítja meg, hogy az ő verselmélete nem önálló irány, inkább valami modus vivendi, mintaképe annak a számtalan középutas véleménynek, melyek a különböző szempontokat ideiglenes használatra összeszerkesztgetik. A magyar verselmélet legszilárdabb alapjait Nég'yesy szerint is a magyar vers legnagyobb művésze: Arany János rakta le. ö adta a legtalálóbb neveket a költészetünkben meghonosodott versrendszereknek, megkülönböztetvén nemzeti versidomunkat és a jövevény formákat. Ö mondja ki félreérthetetlenül, hogy a versidom lényege a ritmus. Abból indul ki, hogy a költő lelkében létrejövő indulat »tagolódást« eredményez a költő gondolataiban és természetesen e gondolatok nyelvi kifejezésében. így a költői beszéd sajátos ízekre oszlik és minden ízben, — amelyeket Arany ütemeknek nevez —, van egy hangsúlyos rész, amely bizonyos számú súlytalan részt gyűjt maga köré. A gondolatoknak és szóknak ez a csoportosulása egy-egy góc a hangsúlyos tag körül, ez a magyar ritmus. Ez a ritmus akkor a legtökéletesebb, ha a hangsúly az ütem első tagját emeli ki, bár ha ez mindig megvalósulna, akkor a szöveg nagyon egyhangúvá, monotonná válnék. A hangsúly tehát Arany szerint szabadon helyezkedhet el az ütemen belül. Ez azt is jelenti, hogy a hangsúlyt ő maga nem tartja kezdeményező ritmikai tényezőnek. Egyébként az ütem hangzati szerkezetét Arany nem elemezte, E kérdés taglalása nélkül az egyes ütemek prozódiai mértékét a zenéből vonta el, mikor sorképleteinket a zenei minták után határozta meg. Ennek alapján nem lehet azt mondani, hogy Arany a versritmust a zenéből származtatta volna, de az kétségtelen, hogy azt azonosnak vélte a zenében és táncban megnyilatkozó ritmussal. Arany verselméletének Achilles-sarkaként Négyesy éppen azt látja, hogy nem concipiálta a hangritmust, és e hiány bontja meg elméletének egységét. A törvényeket ugyanis két forrásból származtatta. A gondolatból erednek a mondatrészletek csoportosulásai, a hangsúly körül kialakuló ízek, a belső ritmus. Az egyes ütemek prozódiai mértékét, a külső hangzatosság kellékét, a zenéből vonja el. »A versidom 79