Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bakos József: A szép magyar beszéd. (A magyar beszédművelés és beszédnevelés fejlődéstörténete)

A felsőbb iskolákban meg különösen erőszakolták a latin retorikai műveltséget. Nagy gonddal tanították és gyakorolták iskoláink latin nyelven a szónoki szerkesztés tudományát, az ékes beszéd szerkezeti felépítését, a művészi szónoklatok anyagát, a szónoki előadás módszereit. A beszéd hatásos előadására tanító dialectica útmutatásai alapján a szónoklati gyakorlatokon, a declamatiók és perorálások alkalmával a »műolvasást«, a. szavalást, az élőszóbeli előadás technikáját is előtérbe helyezték s általános szabályként tanították, hogy az élőszóbeli előadásban »természetességre, csínra, ha lehet művésziességre törekedjél« [8]. Sokszor ejtettek szót a kiejtésbeli hanyagságokról, az élőbeszéd akusztikai és optikai tényezőiről is (hangejtés, hangszín, hangsúly, hanglejtés, tempó, arcjáték, taglejtés). Az interpunctiókról és szerepükről vallott tanításokban is sok beszédtechnikai vonatkozást találhatunk, különösen az élő beszédhfen nagy szerepet játszó hangsúlyozásról, hanglejtésről, tempóról és szünetről szóló nézetekben. Persze sok esetben egészen mechanikus utasításokat olvashatunk a megfelelő oratoriákban, szónoklattanokban (pl. a beszélő a pontnál számoljon hármat, a pontosvesszőnél kettőt, a vesszőnél pedig egyet) [91, vagy csak általánosságokban megfogalmazott előírásokat (az egyes hangok képzésének tökélyét is emelni kell, egyes hangok által a fülek ne sértessenek, kerüljük a kemény és sziszegő hangok gyakori ismétlését, az emelkedés és lebocsátkozás a mondatok hangjában bizonyos zeneszerű menetet kölcsönöz a szónoklatnak stb.) [10]. Az élőbeszéd ápolásának, a beszédtechnika kérdéseinek ügye tehát a latin és magyar oratoriákban is szót kapott, de a latin iskolákbar) az élőbeszéd kultuszának mégis nagyon sok akadálya volt. Elsősorban maga a holt nyelv, a fonetikai ismeretek hiánya, a betű és a hang azonosítása, a betűfonetika, s ez az ejtés sajátságok behatóbb elemzésének különösen akadályozójává vált. A helyes kiejtés, a folyamatos, eleven beszéd tanítását és gyakorlását különösen az iskoláinkban dívott grammatizáló és katekizáló módszer is akadályozta. Az egyes protestáns iskolák megfelelő tantervei éppen e módszerek lassankénti háttérbe szorítása érdekében mind nagyobb súlyt fektettek a szavalásra

} a szónoklattanra. Az 1812-es debreceni Tanterv: A tanítók kötelességei pl. külön is felhívja a figyelmet a szavalattan, a szavaló gyakorlatok nagy pedagógiai jelentőségére. 3. Az élő magyar beszéd kultuszának eleven gyakorlatát és elméletét eleinte csak az egyházi prédikációk írói és predikálói művelték és propagálták. Pápai Sámuel méltán emelte ki, hogy a magyar nyelv ápolásának, az élő magyar beszéd művelésének ügyét is szolgálták a prédikátorok: »Szinte zengett az egész haza a hangos praedikátióktól«, a »számos tüzes predikállók« eleven beszédétől. S Teleki József azt is helyesen jegyzi meg, hogy a prédikátorok »nemtsak az okoskodások hathatósságában, hanem az előadás kellemében is kezdék keresni az ellenfél ellen bocsájtandó nyilakat [11]. Ezért a magyar beszédkultúra és beszédpedagógia haladó hagyományai között feltétlenül számon kell tartanunk a homiletikák beszédtechnikai vonatkozásokat tartalmazó tanításait, gyakorlatait.