Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bakos József: A szép magyar beszéd. (A magyar beszédművelés és beszédnevelés fejlődéstörténete)

ják. A budapesti egyetem 1954. évi versenyének tapasztalatait összefoglaló cikkében [155] fontos elvi problémát is felvetett. Mi a célja a legújabb versenyeknek? Felelete: az egységes magyar nemzeti nyelv ápolása és fejlesztése, a helyes irodalmi kiejtés szorgalmazása és jutalmazása, az egységes ejtés, a magyar irodalmi kiejtés kialakulásának előkészítése . . . Az eddigi versenyek inkább csak az idegenszerűségek, a hibás ejtések ellen küzdöttek, s a nyelvjárási színezetű kiejtést is helyesnek ismerték el. A legújabb versenyek »a tiszta szép hangképzésű, jól hangsúlyozott, színes, de minden nyelvjárási íztől mentes« magyar kiejtést részesítik előnyben, s ezzel az egységes magyar köznyelvi kiejtés irányában egyengetik, illetőleg meggyorsítják a fejlődést. Bárczi Géza azt is megállapítja, hogy az egyetemi és főiskolai versenyeknek már csak azért is nagy hasznuk van a magyar beszédművelés, illetőleg a beszédpedagógia szempontjából is, mert az ejtés helyességének vagy helytelenségének megállapítására használt bírálati szempontjai igen sok beszédtechnikai vonatkozást is magukban foglalnak. Figyeljük meg, mennyi használható beszédtechnikai tényezőről is adnak számot a kiejtésre vonatkozó irányelvek, a) Az egyes hangok kiejtésében követelmény a világos, tiszta artikuláció: a mennyiség és minőség pontos megkülönböztetése, b) Az a labialis, de nem o-ba hajló, az á egyenletesen illabialis, helytelen labialis színezetet adni neki, vagy kettőshangzóvá bontani, c) Hiba az á-nak előrébb képzése, e felé hajló színezete, d) Hiba a magánhangzóknak füllel is hallható megnyújtása az l, r és a j előtt, e) Hiba a t, d hátrább képzése, az l jésítése. f) az r ropogtatása, illetőleg uvularis ejtése, a geminált mássalhangzók megrövidítése, s a rövid mássalhangzók geminálása (szelemes-ellemi). Súlyos hiba a betűejtés: mond-ja. Bárczi helyesen emelte ki, hogy a szép magyar beszédben a hangsúly »különös figyelmet érdemel«. Hiba e téren: a sűrű hangsúlyozás, vagy a gyenge, ritka hangsúlyozás, azaz a túlságosan tagolt, illetőleg tagolatlan beszédmód követése. Megfelelő szünetekkel is tagolni kell a beszédet, hibás a hadaró beszéd. A versenyt értékelő megjegyzések között külön felhívta a figyelmet az ún. mozgalmi hangsúlyra: a szinte minden egyes szónak egyforma erővel való kiemelésére. Ha mindent kiemelünk, akkor valóiában semmit sem emelünk ki, s a beszéd is fárasztóvá, egyhangúvá válik. Bárczi szerint »a hanglejtés ellen szintén sok vád emelhető«. A gyakori hibák e téren: az iskolásán egyhangú, egyenletes hullámzással éneklő előadásmód, a gépiesen színtelen hanglejtés, a leeső hanglejtés: a szólamvégeken, s az összetett mondatok egy-egy tagmondata végén leesik a hang. Gyakori ennek az ellentéte: a szólamvégeken nagyon emelkedik a hang, magasra szökik, elnyúlik, elcsavarodik. A hanglejtés kérdése különben is nehéz problémája nyelvhelyességi, illetőleg nyelvészeti irodalmunknak. A magyar hanglejtés típusai nincsenek felgyűjtve, megállapítva. Magdics Klára »A magyar hangiejtés problémájához« című értekezésében (Eötvös Tud. egy. Évkönyv: 1952—53. 416) a különböző hanglejtés formákat csoportosítva próbálja megállapítani a magyar hanglejtés főtípusait. Helyes módszertani elve, 55