Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

Miscellanea - Lukács Dezső—Vajon Imre: Gelei Gábor emlékezete halálának ötödik évfordulója alkalmából

1941-ben megnősült. Feleségével, Magdó Ilonával példás családi életben nevelte 3 gyermekét, Juditot (született 1942-ben), Gábort (sz.: 1944), és Pistit (sz.: 1950). Felesége segítőtársa volt dolgozatai korrektúrázásában, könyve rajzainak elkészítésében is. 1941—44 között Jendrassik professzor intézetében dolgozott és így érdeklődése a biokémia és a fiziológia irányába terelődött. Ezen a területen dolgozott tovább élete végéig. A második világháborúval kapcsolatos katonáskodása munkáját erősen gátolta. 1947 decemberében tért haza a szovjet hadifogságból. Ekkor a szegedi Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolára helyezték, mint az állattan megbízott előadóját. 1948-ban a Debrecenben megalakult Pedagógiai Főiskola biológiai tanszékére nevezték ki. Itt kapcsolódott bele az általános iskolai tanárképzésbe. 1949-ben a Debrecenből Egerbe áthelyezett főiskola átköltöztetésében tevékenykedett. Ezután az egri Pedagógiai Főiskolán az állattan tanszékvezető tanárává nevezték ki. A tanszék munkája nehéz körülmények között indult, hiszen az új intézmény — az egri Pedagógiai Főiskola — felszerelése ekkor még sem az oktatáshoz, sem a kutatómunkához nem volt elegendő. Nem csüggedett, hanem lendülettel látott mind az oktató-nevelő, mind a tudományos munkához. Betegsége azonban már ekkor olyan erősen jelentkezett, hogy oktató-nevelő munkáját hónapokon át Hortobágyi Tibor és Lukács Dezső látta el. Betegségéből való felépülése után külső, óraadó munkatársak segítségével oldotta meg a tanszékre háruló oktatási és nevelési feladatokat. Fejlesztette megfontolt vásárlások révén a tanszék szertárát és könyvtárát. A kutatómunkához fontos műszereket szerzett be. Lassan tanszéke is erősödött. Előbb Bende Sándor, majd Lukács Dezső és tanítványa, Vajon Imre lettek munkatársaivá. Egészségét betegsége, — amely 1947-ben jelentkezett vállfájás alakjában és amelyet reumának minősítettek, — mindinkább aláásta. Többször kellett orvosi kezelést igénybe vennie. Akaraterejével dacolt a betegséggel, a fájdalmakkal szemben, és minden téren egész emberként töltötte be hivatását. Tanítványai és munkatársai előtt a végsőkig leplezte betegségét. Igyekezett derült és vidám maradni. A sok szenvedés és megtörtség azonban egyre jobban jelentkezett. 1952-ben ismét klinikára kellett mennie. Sorsába nem tudott beletörődni, otthagyta a betegágyat és visszajött a főiskolára. Betegsége ismét elhatalmasodott és visszakerült a klinikára. Hallgatói kérésére a tanév végén betegen eljött vizsgáztatni, de a vizsgáztatásokat át kellett adja munkatársainak. Ismét visszatért a budapesti klinikára, de még Egerből való eltávozása előtt a nyári szakosító tanfolyammal kapcsolatban adott munkatársainak utasításokat. Ekkor már mindössze két hónap volt hátra életéből. Halálos ágyán is élete utolsó pillanatáig tevékenykedett. »Állattani kísérletek és gyakorlatok« c. könyvének tördelt korrektúráját ott nézte át. A könyv megjelenését már nem érhette meg, a limphosarcoma 1952. augusztus 23-án végzett munkássága kibontakozásának előestéjén Gelei Gáborral. Gelei Gábor lelkes kutató és tanár volt. A tudományos munka iránti szeretetet atyjától tanulta és azoktól a professzoroktól, akik mel532