Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Udvarhelyi Károly: Eger természeti földrajzi környezete

1. Az Eger -patak völgysíkja jelenkori, keskeny folyami felhalmozódás! szint. A régebbi eróziós munkával letarolt patakvölgyben az idősebb kőzeteket fiatal üledék takarja. A völgy határozott É—D irányú csapásából tektonikus törésvonalakra következtethetünk. A kéreg nyugtalanságát. feltörő melegvizek, nem ritkán földrengések is jelzik. Az almári szorulat után kissé kitáguló völgysíkon kapásokat, gabonaféléket termelnek, a nedvesebb helyeket kaszálók, a patak mentét helyenként öntözött kertészetek foglalják el. 2. A következő lépcsőt a jégkorszaki szintek képviselik, kavicsos teraszok alakjában, közelebb vagy távolabb az Eger völgy két oldalán. A teraszok különösen Füzesabony és Felnémet felé rajzolódnak ki élesen, rövid harántvölgyekkel tagolva. Különösen szépek a Tárkányi patak mellékvölgyei. A folyami hordalékból épült teraszok mellett a jégkorszak képződményei között említhető a város határát túlnyomó nagy részben borító nyiroktalaj, és néhány löszfolt. 3. Környezetünk felszínének harmadik lépcsője a harmadkori riolittufa dombvonulat, a vele egyidős homokos-agyagos üledékekkel váltakozva. A gyérvizű harántvölgyekkel tagolt dombvonulat 2—300 m magasságban húzódik É—D irányban. Egymást követik a szelidhullámú Ráchegy, Hajdúhegy, Agárdi hegy, Paphegy, a Kis- és Naqy Galagonyás a pataktól nyugatra, továbbá a Bajuszhegy, Cegléd, Király szék, Álmagyar, Kőporos, Sasdomb, Tihamér, Mexikó és más hajlatok a pataktól keletre. Festői pincevárosokkal együtt ezek a dombok alkotják az egri szőlészet törzsterületét, a Kőporost, a Szépasszonyvölgyet, a Verőszalát, Árnyékszalát és más szőlőtermő dűlőket. A téglagyár melletti Merengő dűlőn eléggé dús mangános-agyag betelepülést tártak fel az oligocén korszakból. A téglagyári fej tőből gazdag egyedszámú harmadkori kövületek kerülnek napvilágra. 4. Földrajzi környezetünk fő jellegét a Bükk-alaphegység magas tömege biztosítja. Szerkezetének és morfológiai viszonyainak összefüggését két fő részének, a Bükk-platónak és a fennsíkot övező lejtővidéknek éles alaktani ellentéte igazolja. Magának a platónak morfológiai fejlődését a felszín alatti erózió jellemzi, míg a hegységperemen a felszíni vizek munkája az uralkodó. Igen élénk domborzatú az Egerre tekintő délnyugati Bükk, ahol túlnyomóan karbon palák bújnak elő. A palát a patakok meredekfalú mély völgyekben fiatalos erővel tagolták fel. A lecsorgó vizek munkáját nemcsak a nagyobb csapadékmennyiség, hanem a közeli Egervölgy és az Alföldperem mélyülő erózióbázisa is támogatja. Az erózióbázis viszonylagos mélységének megtartásában, sőt növelésében az alaphegység harmadkori kiemelkedése és az Alföld süllyedése vitte a főszerepet. A platóhoz simuló lejtővidéken mészkő csak elszakadozó, kisebb tönkökben látható (Berva-bérc, Várhegy, Odorhegy, Nagy- és Kis-Eged), amelyeket a kifutó patakok festői völgyekben, sziklakapukon törnek át. így keletkezett a meredek formákban gazdag Mészvölgy, Kőköz, Hórvölgy. Az általában sugaras irányban elhelyezkedő völgyek fölé emelkedik az átlagosan 8—900 m magas Bükk-plató, környezetünk magas foglalata 514