Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Udvarhelyi Károly: Eger természeti földrajzi környezete

váltotta a tömegek eltávozásának a folyamata. A Bükk előterében ugyanezen idő alatt előbb szakadozottan, később az oligocénben és neogénben — hézagtalanul folytatódik az üledékek lerakódása. Ennek a harmadkori építő folyamatnak az eredménye az alacsonyabb, ún. fedőhegység kialakulása. A Bükk fedőhegységének fejlődésmenete a középső eocén végén kezdődött, amikor az alaphegység lábaira transzgredáló tengerből nummulinás mészkövek telepedtek le. Ilyen mészkövet Eger, Noszvaj és Bükkzsérc környékéről ismerünk. A bükzsérci fúrások ebből az időből vékony, palás, agyagos szénrétegeket is tártak fel. Az nligocén tengerek az előbbieknél kiterjedtebbek voltak, és egy alsó, agyagos rétegösszletre a katti emeletbe tartozó, igen vastag, Ózd környékén 2 000 m-nél is vastagabb homok- és homokkő rétegsorozatot telepíte ek. Ebbe a — Noszky által megállapított — glaukonitos homokkő fáciesbe biotitos riolittufa rétegek is bezáródtak, gazdaságilag értékes bentonit telepekkel együtt (fullerföld, Istenmezején). Ezek az események vezetnek el az egész Északi-hegyvidék legmozgalmasabb időszakához, a miocénhez. Az ország nagy részére kiterjedő vulkanikus működés ebben az időszakban Eger földrajzi környezetét is érintette. A kitörések közvetlen okai a húzóerők hatására kinyílt peremrepedések voltak, az alföldi területek megsüllyedése következtében. A vulkanikus működés terméke Eger vidékén elsősorban riolittufa. Bár a bükki vulkánosság elég nagy területeket érintett, felszínalakító jelentősége sokkal kisebb, mint a Mátráé. Míg a Mátra egész tömegében vulkanikus eredetű, addig környezetünk harmadkori vulkánossága a Bükk belsejét nem is érintette, csupán a hegység peremi részeire terjedt ki. A két hegység e szerkezetbeli különbsége mellett az is megállapítandó, hogy a Mátra riolit kitöréseit, mint fő jelenség, az andezit felszínre jutása követte, ezzel szemben a Bükkből az andezilvulkánosság majdnem teljesen hiányzik, itt a riolit az uralkodó. A bükki riolit-kitörések a szarmata emeletig állandóan fokozzák hevességüket. A bükki miocén-vulkánosság kezdő tagjául az alsó riolittufát jelölik meg. E rétegek sok helyen a barnaszén feküjét alkotják. A szénrétegeket Eger csehiben és Ózdon feltárták. A kezdő rétegekre települt a középső és felső riolittufa. Az utóbbi egészen nagy tömegben jelenik meg a Bükk déli szegélyén, az alföldperemi kitörési központok felett. A felső tufákhoz tartoznak a városunkban és közvetlen határában fellelhető elég laza riolittufák is. A tufák nagy része sekély tengerbe hullott, és összecementeződött vulkanikus törmelékanyag, állományában biotit-, kvarc- és horzsakő zárványokkal, nagyobb andezitbombákkal és lapillikkel. A szálban álló riolitba kitűnő hőálló pincéket faragnak, és kitermelt állapotban házépítésre használják. Eger sajátos településű nevezetes pincevárosai a tájszerkezet harmonikus elemei. A harmadkor után következő földtani fejlődés fontos eseménye a löszképző porhullás a jégkorszakban és a teraszokban kimutatható folyami akkumuláció. A lösz és a folyami hordalék a mai völgysíkra következő alacsonyabb lépcsőt építette fel. 512