Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bakos József: A szép magyar beszéd. (A magyar beszédművelés és beszédnevelés fejlődéstörténete)

13. A hangtan gyakorlati alkalmazását az 1880-as és az 1890-es években különösen tapasztalhatjuk a siketnémák oktatóinak gyakorlatában és elméleti jellegű értekezéseiben. A fonetika ui. nélkülözhetetlen tanulmány a siketnémákat oktatók számára. A hangképzés pontos ismeretéhez, a beszédhibák természetének tanulmányozásához igen sok segítséget nyújtott az egyre fejlődő magyar fonetikai irodalom is. A siketnémák oktatói maguk is komoly fonetikai studiumokat végeztek, s a fiziológiai vonatkozások mellett mind több és több nyelvi vonatkozás is található írásaikban. Sievers »

Grundzüge der Lautphysiologie. ...« című, 1876-ban megjelent munkájának hatására ui. mindinkább több szerepet vállal a fonetika a nyelvtudomány szolgálatában is. A »tanügyi irodalom« éppen az önálló tudománnyá fejlődő fonetika segítségével mind gyakrabban vet fel beszédpedagógiai kérdéseket is. Szinte természetes, hogy elsősorban a beszédbeli rendellenességek, a beszédhibák gyógyításának kérdését helyezték előtérbe, hiszen az egyre fejlődő siketnéma oktatás ide vonatkozó irodalma magvar nyelven is mind gyakrabban áll az olvasók rendelkezésére. A Néptanítók Lapja több cikkben foglalkozik beszédpedagóiai kérdésekkel, s elsősorban a beszédhibás gyerekek oktatásának problémájával. Vita folyik pl. a hebegésről, a dadogásról, s hebegők és dadogók helyes beszédre tanításának célravezető technikájáról [67]. Ezekben a cikkekben is több hasznos, a beszéd technikájára is vonatkozó megjegyzés olvasható. Számon kell tartanunk két gyakorló könyvet (Baranyai Gyula: Gyakorlati útmutatás a hebegés leszoktatására — és Vaday József: Hibás beszédűek gyakorló könyve. [Módszeres beszéd-gyakorló könyv a hebegők (selypek) stb. számára, Bp. 1899.], márcsak azért is, mert a szerzők sok helyes fonetikai és beszédtechnikai vonatkozást érintenek, s a korabeli külföldi szakirodalom eredményeire is felhívták a figyelmet. 14. Az 1880-as évek végén a magyar fonetikai irodalom a fejlődés modern útjára lépett. Balassa József »Hangtani alapelvek és vitás kérdések:« című tanulmányában [68] azt írja, hogy »hangtani kérdésekkel régebben csak azok foglalkoztak, kik a siketnémákat tanították beszélni, ezeknek ismerniök kellett a hangok keletkezésének módját«. A physiológiai hangtani kutatások azonban hiányoztak. Ezt a hiányt kívánja pótolni Balassa. Az angol fonetikusok, elsősorban Bell (Visible Speech: 1867.) alapján írja meg tudományos igényű fonetikai tanulmányait. A magyar beszédművelés szempontjából is nagy horderejűeknek bizonyultak Balassa vizsgálódásai. A hangok osztályozása szempontjául a hangok képzésmódját veszi »A magyar nyelv hangjai« című, s a Budenz Album hasábjain [69] megjelent cikkében. »Midőn a hangok bármely rendszerét akarjuk felállítani, kiinduló pontul egyedül azok képzése módját szabad vennünk.« Mindkét fentebb említett tanulmánya is azt bizonyítja, hogy Balassa a fonetikát a nyelvtudomány egyik legfontosabb részének tekinti, s a fonetika nagy gyakorlati hasznát is jól látja. Amikor pl. a mássalhangzók osztályozásáról ír, a cs és c, a gy és ty hangokkal kapcsolatban nagyon jellemző megállapítást tesz: 30