Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bakos József: A szép magyar beszéd. (A magyar beszédművelés és beszédnevelés fejlődéstörténete)

mihelyt a kiejtés küzdelemmel jár, s a nyelv műszereinek élénkebb mozgása nagy erőlködésbe kerül.« »A lassú lépésű beszédet azért kell gyakorolnunk, hogy magunkat az egyes betűhangok (értsd: hangok) tiszta kiejtéséhez szoktassuk.« Legyenek egészségesek a beszélőszervek: ha a fogak pl. »hibás alkatúak vagy elől hiányzanak, e miatt a foghangok képzése bizonyára szenvedni fog«. Szükséges, hogy a színész, a beszélő »minden fölösleges leheletet, sziszegést sat. kerüljön«. Ügyeljünk »a beszélő hang fegyelmezésére« is: a középső hang a nyugodt állapot és a társalgás hangja, az indulat a hangot fölfelé kergeti . . .« Egressy az »accent,us«-ról is bőven fejtette ki nézeteit. Az accentus nála jelenti a hangsúlyt és a hanglejtést is. Sok esetben ad az accentus szónak »bizonyos dallami értelmezést is«. [51]. De külön is beszél a »hanglejtés alakjáról«, s amikor a »kedély accentusát« emlegeti, az érzelemkifejező hanglejtést érti alatta. »Lássuk még a magyar érzés hangjának néhány képletét, melly a magyar mondatokban át szokott iengeni: Megvirrad még valaha! A hang, mellynek föllebbenéseit (arsis) kitűnő betűkkel jelöltük meg: a kedély nemzeti hangidomának mondható.« Majd ezt írja: »A magyarnak saját hangidoma van: ha hálálkodik, ha ígér, ha kér, ha rimánkodik, ha biztat, ha unszol, ha sürget, ha követel, ha gyűlöl, ha örül...« [52]. Az értelmi és érzelmi árnyalatok helyes és helytelen formáinak tudatosítására is gondja volt. Általában a beszédbeli helytelenségek, rendellenességek elleni küzdelmet is feladatának tekintette, s gyakran szóvá is tette a tapasztalt hibákat: »Az aránytalan, tisztátalan, hiányos vagy ferde kiejtés származhatik rossz szokásból, hanyagságból, restségből vagy az illető tényezők hibás szervezetéből.« Ezért van szükségünk egészséges életmódra és elmélyültebb hangtani, fonetikai és beszédtechnikai ismeretekre is. Színésztársai hibás beszédtechnikáját is gyakran illette bíráló szóval, s az egyetemes magyar beszédkultúra és beszédpedagógia szempontjából is hasznosak voltak pl. az ilyen megjegyzések: »Kántorné a sziszegő hangzókat olly éles — hegyesen ejtette ki, hogy azok hangja szinte metszőleg hatott.« — »Vannak kik az r hangját túlságosan ropogtatják, vannak ellenben kik nem az íny közreműködésével, hanem lehelve s így hibásan ejtik.« — »Egy vidéki színészünk az 1 hangot az r-rel szokta felcserélni« stb., stb. [53]. Egressy Gábor kivette részét abból a vitából is, amit a »Pesti Napló hang súly pöre« (1856) néven tartunk számon. Ez a »pör«, illetőleg vita, a magyar beszédművelés szempontjából is fontos szerepet játszott, igen széles hátteret adott a beszédtechnika, a beszédművelés kérdéseinek is. Greguss Ágost és Kemény Zsigmond a Nemzeti Szinház két művészét: Lendvay Mártont és Egressy Gábort elmarasztalták, amiért az igekötős szavainkat így hangsúlyozták: meg/igyalázott, meg/őrülök. Szerintük magyartalan a hangsúlyozás, ha az igekötős összetételek második tagját hangsúlyozzuk. Egressy szerint az indulat szétfeszítheti a szót é-; felboríthatja még a hangsúlyozás szabályait is. Szerinte még Kossuth Lajos is így hangsúlyozott. Az érzelmi túlfeszítettség tehát Egressy 25