Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bakos József: A szép magyar beszéd. (A magyar beszédművelés és beszédnevelés fejlődéstörténete)

szerint okozhat hangsúlyeltolódást. Ez az ún. »fokozó hangsúly«. Majd később látni fogjuk, hogy ez a probléma újra és újra felvetődik, s Nagy Adorján »A beszédtechnika vezérfonala« című értékes könyvében részletesen elemzi e problémára vonatkozó legújabb nézeteket, elsősorban Laziczius Gyula megállapításait az érzelmileg aláfestett beszéd hangsúlyozási típusaival kapcsolatban. 11. Egressy Gábor nem véletlenül tanácsolta, hogy »vegyük elő . . . Riedl Szende Magyar Hangtanát, melly nyelvészetünk mezején a legújabb tünemény . . .«, s azok »kiknek műeszköze a nyelv és hang«, tanulsággal forgathatják. Riedl Szende hangtana 1859-ben jelent meg (Magyar Hangtan Lipcse, 1859.). Riedl »igénytelen kísérlet«-nek tartja könyvét, s a hangtant »a nyelvtudomány vegytanának« nevezi. Sok értékes megy figyelést rögzít a szóhangokról általában, a szóhang állományi elemeiről, a szóhang mellékes tulajdonságairól, a hangoztatásról stb. Beszédtechnikai vonatkozásokban szegény ez a könyve, de a hangsúlyról vallott nézete ma is figyelemre méltó: »A hangsúly nem egyéb, mint azon erő, mellyel a szóhang kiejtetik: vagyis a szó-hangot kisérő emelkedése és leszállítása a hangnak. De a hangsúly lényege nem rejlik a zenészeti magasságban és mélységben, hanem a hangnak erősebb vagy gyengébb nyomatékosságában: tehát azon erőben, melyet a beszélő a hangnak kölcsönöz.« A magyar szakirodalomban ezidőtájt elszaporodtak az élénkülő fonetikai érdeklődést is jelentő írások [54], Ez sem véletlen. 1856-ban megjelent Brücke Ernő műve (Grundzüge der Physiologie und Systematik der Sprachlaute), a beszédhangok modern fiziológiájának alapvető munkája. Tudományos igénnyel megindul a hangok fonetikai természetének, a nyelv élő hangzásának vizsgálata, s a betűfonetikával szemben kialakul a beszédhangok kutatása, s ettől komoly indítást kapott a magyar beszéd, az élő magyar szó vizsgálata is. Budenz József pl. a »székely beszéd«-ről értekezik [55], s beszél »a székelyes hangoztatásról«. A székely gyakran a szó végét hangoztatja, s így »a székely beszéd úgyszólván fülbeszökő határozott jellemet nyér«. A »hangicsáló hangemelés«t jelzi is: Jó szívvel — Az az oka. A magyar beszédművelés szempontjából is föntos kérdés, a magyar hangsúly kérdése már különben az 1850-es években is vita tárgyául szolgált. Ballagi Móric »A magyar hangsúlyról« című cikke (1858) [56] már több nézetet ismertet, illetőleg vitatkozik velük: Vannak, akik »a szóhangsúly« létezését merőben tagadják, s csak »mondatbeli hangsúlyt« ismernek. Ballagi vitatja ezt, s szerinte van szóhangsúly. A beszédpedagógia szempontjából is sok helyes megfigyelés olvasható cikkében. A hanglejtésre fordított kiváló figyelem-nek nagy jelentőségét is kiemeli. Az önálló tudománnyá fejlődő fonetika kutatásai mindinkább ráirányították a figyelmet az élő nyelv, a beszéd elmélyültebb tanulmányozásának fontosságára. A meginduló kutatások nemcsak a hangtörténeti kérdéseket juttatták helyes megoldáshoz, hanem a beszédpedagógia számára is újabb és újabb szempontokat, hangtani ismereteket, beszédtechnikai megfigyeléseket adtak. 26