Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

II. A pedagógia elmélete és gyakorlata - Dr. Berencz János: Freud, mélylélektan, pedagógia

Ezt a kérdést ugyan közvetlenül nem teszi fel a könyv, és tehát közvetlen választ erre nem is találhatunk benne. Viszont a társadalmi szempontok határozottan kidomborodnak akkor, mikor a múlt nevelés kritikáját adja: 2. A régi nevelés kritikája. A múlt társadalmát, illetve annak még fennmaradó tüneteit 4 szimptóma jellemzi: a lelki köd, a félelem, az őszinteség-hiány és a szociális érzék hiánya, (i. m. 12. 1.) Bármennyire körülvették és gondoskodtak is a gyermekről a polgári családok, mégis voltaképpen magára maradt és titokvilág vette őt körül: „a születést, a halált és a pénzt a legtöbb szülő féltve őrzi gyermeke előtt." (i. m. 23. 1.) A régi nevelés a félelemmel és a szégyenérzet felkeltésével fékezte a gyermek ösztönerőit. A félelem természetes érzés, megvan minden gyermekben, a helyes ösztönnevelésnek nem szabad fokoznia a gyermek úgyis meglévő félelmét. Ellenkezőleg, fokozni kell még a biztonságérzetet. A szégyen nem természetes érzés, ezt kizárólag a nevelés fejleszti ki. A megszégyenítés az embert megalázza, „egy kissé kutyává teszi", (i. m. 166. 1.) Nagy a különbség tehát a félelem és a szégyenérzés között: a félelem bizonyos mértékig természetes érzés, míg a szégyenérzet, a megalázás nem természetes, nem szükségszerű. Ebből pedagógiailag az következik, hogy a félelmet nem szabad a természetesnél nagyobbra fejleszteni, mert amúgy is megvan a gyermekben, és erősítve, a gyermek fejlődésének, önállóságának, szabad tevékenységének gátjává válik. A szégyen viszont alkalmatlan nevelési eszköz, melyet a régi, megalázásra, megtörésre irányuló nevelés használt fel. A félelmet át lehet szellemíteni, szublimálni lehet, tehát bizonyos körülmények, határok között nem kártékony. Pl. Jókai gyermekkori félelmeit költői fantáziájával műalkotássá érlelte. A szégyen viszont nem szublimálható, „nem törölhető ki az emlékezetből... a megszégyenülés jóvátehetetlen" (i. m. 167. 1.) a szerző szerint. A félelemnek és megszégyenítésnek, mint a nevelés eszközeinek elítélése kétségtelenül nagy pozitívum. A szerző jól leplezi le, hogy ezek mennyire a régi, konzervatív nevelés eszközei, szövetségesei voltak. Külön ki kell emelni azt a sok irodalmi anyagot, amelyen nemcsak szemléletesen, hanem mélyrehatóan is dokumentálja a régi nevelés hibáit. Ez a gazdag irodalompedagógiai illusztráció igen bőséges (Ady, Anatole France, Goethe, Gorkij, Illyés Gyula, József Attila, Kolozsvári Grandpierre Emil, Kosztolányi Dezső, Petőfi Sándor, Szabó Dezső művei szerepelnek) és ez a gazdagság nemcsak sokszínűbbé, olvasmányosabbá teszi a könyvet, de hitelesebbé is. E jelentős értékek, pozitívumok mellett sem hallgathatjuk el azonban, hogy a félelemnek és a szégyenérzésnek kissé merev az elválasz258