Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Hahn István: Iulianus és Anticehia (Szempontok a mélylélektan kritikájához)

Daia kapcsolata a keleti városok curiáival más intézkedéseiből, pl. a városi lakosság adójának elengedéséből is kiviláglik [60]. A század 60-as éveiben — ha az afrikai Thamugadi város 363-ra keltezhető albumának tanúságát általánosítani lehet — [61], a curiák még rendszeresen gondoskodtak a pogány áldozati kultuszról. Iulianus visszatérését a pogány kultuszhoz éppen a városi curiák fogadták lelkesen, ezt célzó intézkedéseit nagyobb számú felirattal köszöntötték, mint közvetlen elődeinek, vagy utódainak bármelyikét. Ezt Afrikára vonatkozólag (ahol egyedül van erre lehetőség) statisztikai pontossággal lehet bizonyítani [62]. A curiák többségükben pogány állásfoglalása indokolja Iulianus első megszorító intézkedését a városi rétorok működésével kapcsolatban [63]. Ennek értelmében a rétorok működését a császár a curia engedélyéhez kötötte. Ez az intézkedés, amelyet hamarosan követett a keresztények eltiltása a rétori tevékenységtől, csak az esetben szolgálta eredményesen a császár valláspolitikáját, ha a curiák megbízható pogány többséggel rendelkeztek. A curiák pogány érzelmének fenntartásához hozzájárultak azok az anyagi érdekek is, amelyek szembeállították a curialisokat a klérus tagjaival [64]. Iulianus egy levelében gúnyosan aposztrofálja a klérus tagjait, hogy a curiák hatáskörének megnövekedése elégedetlenséggel tölti őket el [65]. Ez arra vall, hogy az első keresztény császárok korában a klérus átvette a curiák hatáskörének egy részét, ami kétségtelenül féltékenységet idézhetett elő kettejük között. Összefoglalva: ellentétben R. állításával, mind Rómában, mind a Birodalom többi városában, keleten és nyugaton egyaránt az arisztokrata, vagy legalább is jómódú rétegek, köztük a városokban hangadó ordo curialis, mélyen a század 60—70-es éveiig zömükben pogányok maradtak és éppen ezek a csoportok, valamint a hozzájuk szorosan csatlakozó rétorok, általában a régi pogány értelmiség tagjai adták Iulianus vallási reformjainak társadalmi bázisát. V. Más képet mutat a városok — éspedig elsősorban a Birodalom keleti felének városai — közrendű lakosságának, a démosnak, a pißbs itrbana-nak vallási állásfoglalása. Iulianus korában a Birodalom keleti felében a démos jelentős részében már keresztény volt. Az a megállapítás, amelyet a 370-es években Endelechius galliai rétor tett: »Christus... colitur solus in urbibus« [66], a Birodalom keleti felére is vonatkozott. Nem lehet észre nem venni, hogy Iulianus fiatalos lelkesedését és restaurációs kísérletébe vetett reményeit mily gyorsan lehervasztotta a csalódás, a széleskörű ellenállás, vagy közömbösség láttán. Kappadókián végigvonuló útjáról Aristoxenos rétorhoz írt levelében azt keserű iróniával szólítja fel »mutasson nekünk Kappadókiában akárcsak egyetlen igazi hellén (azaz: pogány) embert«. [67]. A galatiai Pessinus városában, a Magna Mater tiszteletének középpontjában járva, csalódva 221}