Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Hahn István: Iulianus és Anticehia (Szempontok a mélylélektan kritikájához)

állapította meg, hogy még ennek az ősi hagyományokkal rendelkező városnak lakói sem igyekeznek »az istenek anyját maguknak megnyerni« és a császár a város lakóira Homéros szavait alkalmazva: »Isteni törvény tilt befogadni vagy útra vezetni Azt, kit a boldog egekbe lakók szíve ennyire gyűlöl« [68]. csak azzal a feltétellel hajlandó jóindulatot tanúsítani irántuk, ha azok is igyekezni fognak maguknak megnyerni az istenek anyjának kegyelmét [69], A városi köznép a démos hangulatának megítélésére sokat mondanak a Iulianus alatt kirobbant városi megmozdulások, amelyek több forrás egybehangzó tanúsága szerint [70] különösen a Birodalom keleti felében voltak számosak. Az egyházi írók közlései azt a benyomást igyekeznek kelteni, hogy általában a pogányok léptek fel támadólag [71]. A valóság, mint az egyes példák mutatják, inkább ennek az ellenkezője. Azok a városi megmozdulások, amelyekről konkrét tudomásunk van. arról tanúskodnak, hogy a császár intézkedéseivel, elsősorban a pogány templomok helyreállításával szemben a városi keresztény tömegek támadólag léptek fel. Maga a császár nem akadályozta, nem is igen büntette a városi köznép spontán megmozdulásait, de csak akkor, ha .pogány jellegűek voltak. A 353. évi ugyancsak antiochiai tüntetést, amely a császár közlése szerint több gazdag ember házának felgyújtásával járt együtt, a császár »túlzottnak, de igazságosnak« minősítette [72]. Szinte bátorításként hat, ha Iulianus Antiochia lakóit arra emlékezteti, hogv a szíriai Emesa lakói »a galileusok sírjait« (nyilván keresztény mártírok sírjait) feldúlták és ezért semmi bántódásuk nem esett [73], Ennek a biztatásnak ellenére a szóbanforgó és részleteiben közelebbről nem ismert akción kívül csak csekély számban ismerünk tisztán pogány jeliegűnek tekinthető spontán tömegmegmozdulásokat. Az egyháztörténeti írók mindössze két példát sorolnak fel arra, hogy a pogány lakosság — nem pedig egyes hivatalos személyek — martirizáltak egyházi személyeket. Az egyik eset a szíriai Arethusában történt, ahol az általánosan gyűlölt Marcus püspököt szaggatta szét a tömeg, a másik a libanoni Heliopolisban, ahol »szent szűzeket« ért hasonló sore! [74]. Ha figyelembe vesszük, hogy az egyháztörténeti írók mily buzgalommal gyűjtötték a mártírium példáit és a valósághoz legfeljebb hozzáadtak, de semmiképpen sem vettek el belőle — nyilvánvalónak látszik, hogy ennél több hasonló eset nem is fordult elő. Különleges jellegű a legnagyobb arányú erőszakos tömegmegmozdulás Iulianus korában: Alexandria lakóinak az a véres felkelése, amelynek során Georgiost, a Constantinus által néhány nappal a császár halála előtt kinevezett arianus püspököt a tömeg szétszaggatta, holttestét elégette és hamvait a tengerbe szórta, nehogy azok valaha is ereklyeként szolgálhassanak [75]. Ezt a véres megmozdulást, amelynek több áldozata is volt, Iulianus az Alexandria lakóihoz intézett és a tömegítéletet határozottan elítélő, de megtorlásról nem intézkedő levelében alapjában véve helyes, pogány, keresztény-ellenes kitörésnek fogta fel [76]. Ennek nem mondanak ellent a hagyományos egyháztörténetek, 221}