Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Hahn István: Iulianus és Anticehia (Szempontok a mélylélektan kritikájához)

ezek a körök, melyeknek a század végén jellegzetes képviselőjük a Symmachus, Virius Nicomachus és Flavius Agorius Praetextatus-család tagjai és környezetük, vezető politikai szerepüket a század végéig sem veszítették el teljesen. Főleg a praefectus Urbis Romae magas tisztségét — éppen a római arisztokráciára való tekintettel — gyakran töltötték be a római arisztokrácia pogány tagjai. Arra is gondolnunk kell, hogy azok az arisztokraták, akik a keresztény vallást a 350-es években felvették, ezt rendszerint puszta opportunizmusból tették és kritikus pillanatokban — mint amilyen Iulianus időszaka volt — egyáltalán nem tanúsítottak kombattáns keresztény magatartást [55]. Aligha tévedünk, ha azt állítjuk, hogy csupán a 392/393. évnek két egymástól nem független eseménye: Eugenius pogány szellemű usurpatioja és Theodosius-szal való szakítása, ezzel egyidejűleg pedig a pogány Tatianus praefectus praetorio Orientis-nek és fiának, Proculus praefectus Urbi Constant.inopoli-nak bukása, s a vakbuzgó keresztény Rufinus politikai vezetőszerepének kialakulása volt az a fordulópont, amellyel megkezdődött a pogányoknak az államhatalomból való szisztematikus kiszorítása. Eddig az időpontig azonban pogány személyek nemcsak tagjai lehettek az arisztokráciának, hanem hangadó politikai szerepet is tölthettek be [55a]. 2. Ugyanez vonatkozik azonban a keleti országrészek vezető társadalmi rétegeire is — itt azonban kivéve az új fővárost, Konstantinápolyt, amelynek keresztény jellege már eleve kidomborodott. Ebből a szempontból különösen tanulságos a Valentinianus-dinasztia első tagjainak elszánt harca a pogány szokások legmakacsabb maradványai, a varázslás és bűbájosság ellen. Ez a harc, mint ismeretes, nemcsak törvényhozási úton folyt [56], hanem terrorisztikus perek formájában is, amelyek elsőrendű vádlottjai éppen Róma és a keleti nagyvárosok arisztokratikus köreinek tagjaiból, vagy legalább is a társadalom felsőbb osztályához tartozó személyekből kerültek ki. Ezekben a pörökben — így a híres scythopolisi pörben, a Maximinus által vezetett terrorpörökben stb. [57] — két vádpont iárt együtt: a varázslás és a császári hatalomra való törekvés, illetve ellencsászár támogatása. Ezek a varázslás elleni küzdelem felszíne mögött valójában politikai jellegű perek tehát mutatói és egyben eszközei annak a két oldalról folyó elszánt politikai és társadalmi harcnak, amely a Valentinianus-dinasztia első nemzedéke és nemcsak Róma, hanem a nyugati és keleti országrészek városainak jómódú polgársága között folyt. Kimutatható ugyanis, hogy e perek vádlottal csaknem kivétel nélkül vagy a vidéki városok jómódú, pogány, s a Valentinianus-dinasztiával szemben ellenzéki polgárságából, vagy az azokkal szoros kapcsolatot fenntartó rétorok közül kerültek ki [58]. Bizonyos pogány mellékíze volt a Procopius-féle usurpationak is 365 /366-ban. 3. Pogány érzelműek maradtak többségükben a városi jómódú elemeket tömörítő curiák, illetve bulék is. A IV. század elején, de már Constantinus türelmi rendeletének kiadása után, Maximinus Daia keresztényüldözése a curiák által beadott kérvények alapján száműzte a városokból a keresztény vallásgyakorlatot [59], Már pedig Maximinus 221}