Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bakos József: A szép magyar beszéd. (A magyar beszédművelés és beszédnevelés fejlődéstörténete)

természetesek«. A beszélő a hangokat »erőlködés nélkül ejtse, se igen hamar, se igen lassan ne szóljon, s kerülje a' rossz szokásokat; illven a selypesség, pöszeség, höbögés, a szótagok elnyelése«. Egy másik munkájában, a »Magyar Nyelvtudomány«ban (1837) a nyelvművelés feladatkörébe utalja a helyes és szép magyar beszéd ápolását is. A nyelv, a beszéd fonetikai vonatkozásait is tárgyalja kora színvonalán. Nyelvünk »hangjairól« értekezvén, idézi Kempelent, Révai Miklóst és Kyss Sándor »Elementare Universale totius generis humani« című, Pesten 1813-ban megjelent munkáját. Ez annál is inkább figyelemre méltó, mert ez azt is bizonyítja, hogy a magyar források teljesebb megismerését is célul tűzte ki. Kyss munkáit általában kevesen ismerték. A Magyar Kurir (1829. I. 4.) is úgy ír Kyss munkáiról (Elementare Universale —, Organológia Universalis sermonis humani), hogy azok »kevesektől esmért« művek. Bitnitz a beszédpedagógia szükségességéről is szót ejt. A helyes ejtéshez »jó szóló tagra és ennek különféle gyakorlására és sokoldalú kiművelésére« van szükségünk. A művészi magyar beszédről szólva megemlíti, hogy »az elmondás teszi a beszédet teljesen tökéletessé, s beszédhibás ember nem alkalmas az ékesszólásra: »nevetséges, ha a hebegő ünnepélyes beszédet akarna tartani«. 9. Már tárgyuk természeténél fogva is a magyar beszédművelés és beszédtechnika fejlődését is jó irányban befolyásolták a magyar szónoklat- és szavalattanok, illetőleg e munkáknak a nyelv élő hangzásáról, a kiejtésről, a beszéd zenéjéről, a lélekzés technikájáról, a »szónoki hangalak« kellő alkalmazásáról tárgyaló fejezetei. Figyeljük pl. meg, hogy Szeberényi Lajos »Politikai Szónoklat-tanPesten 1849-ben megjelent munkájában mennyi értékes, s az egyetemes magyar beszédkultúra, beszédnevelés és beszédtechnika szempontjából is jelentős elméleti és gyakorlati útmutatás található. Kiemeli, hogy mennyire fontos a »helyes és tetsző« szóbeli előadás. Erre is nevelni kell magunkat. A helyes és tetsző szóbeli előadás tényezői: a) a helyes, tiszta kiejtés s az ehhez szükséges jó »beszédműszer«, egészséges hang, b) a hang kellő alkalmazása. Legalkalmasabb hang: a középhang, amit közönséges társalgásban használunk, de a szép magyar beszéd technikája azt is megköveteli, hogy a beszélő a magas és mély hanggal is bánni tudjon, mert a monoton hang nem meggyőző. A középhangból kiindulva kell emelnünk, vagy leszállítanunk a hangot, a »tárgy és érzés« természete szerint, de csak bizonyos határig, »melyen túl terjeszkedni a hanggal nem szabad, mert természetellenes, következőleg kellemetlen hangokat fogunk adni«. Különösen nagy hibának tudja a beszédben, hogy egyesek »az egyhangúságtól óvakodni akarván, majd emelik, majd lebocsátják ugyan hangjokat, de ezen lépcsőzetet nem a tárgyhoz, hanem bizonyos időmértékhez alkalmazzák«. Sok értékes megjegyzése közül kiemelendő pl. annak a megfigyelésnek rögzítése is, hogy »némely szónokok a beszéd közben egészen másként ejtik ki a szavakat, mint közbeszédben«: ui. megnyújtják a szótagot, hol röviden kellene ejteni, s elrántják, hol hosszan kellene 20