Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Szántó Imre: A katolikus népoktatás helyzete Heves megyében a visitatio canonicák tükrében 1750—1850

A szegény jobbágylakosság nem egy helyen vonakodva tett eleget a tanítóföldek és rétek megmunkálásának. Tudjuk, »hogy a falu dolgával véghezvitt munka minő sikerű«. [54], A parasztok elhanyagolták a tanítónak járó fizetés teljesítését is. Ezért a kápolnai plébános 1852-ben kívánatosnak tartotta, hogy a kántori párbér illetmények beszedésében a világi hatóság nyújtson segédkezet, »hogy a kántor ne kínteleníttetne a minden néven nevezendő őrök sorában azt házanként összeszedni, vagy olykor fele jövedelmének a lakosoknál maradni, — mi által több anyagi s szellemi kár, időtöltés, hivatal mulasztás, egyéb kellemetlenségek, nép súrlódás sat. kikerülhetnék«. Mivel Bodonyban és Párádon a lakosok nagyobb része szegény volt, a tanítónak vagy gazzal fizetett, vagy éppen semmit nem adott, csak »az adósságot gyűjtik magukra«. A falusi mester a nép szemében úgy szerepelt, mint »valami szegény és könyörülésre méltó teremtmény. Ügy nézi őt a község — írja a kortárs —, mint igen csekély tekintetben, vagy szinte szükségtelen tagját a gyülekezetnek, melyet ő még is élelemmel tartani kénszerül. Az ily megvetésnek pedig minő káros befolyása vagyon a nevelésre, azt könnyen általlátja ki-ki«. [551. A tanításban követett módszerről igen gyér anyagot tartalmaznak az egyházlátogatási jegyzőkönyvek. Amit mégis elárulnak, azt is elsősorban a vallástan tanításával kapcsolatban mondják el. Módszeres tanításról a XIX. század első felében még nem is igen beszélhetünk, bár az idevonatkozó rendelkezések megvoltak, de csupán írott malasztként. Bizonyos kézikönyvek is jelentek meg már falusi tanítók és tanulók számára (pl. A hármas Kistükör; Láczai József: Oskolai tanító könyv, 1793.; Böszörményi Pál: A falusi oskola tanítók számára készült kézi-könyv, első darab, 1824. stb.). A neveléssel foglalkozó magyar iratok is megszaporodtak a XIX. század első felében; cikkek jelentek meg főleg a Tudományos Gyűjtemény, az Egyházi Értekezések, a Religio és Nevelés c. folyóiratokban [56], A népnevelés ügye a reformkorban kezdett országos üggyé válni, s a módszeres eljárásokról is mind több könyv és cikk szólott. »Nem elég csak azt tudni, hogy mire kell a gyermeket oktatni —- olvassuk a Tudományos Gyűjtemény 1832. évi számában —, hanem a remek munka abban áll, hogy mi módon, micsoda eszköz, bánás, s reá hatás által kell a gyermekkel azt mind megfogatni, tanultatni, a mi kiszabva s elő adva van ... és ez az, a miben a falusi oskolákra nézve legszembetűnőbb, legnagyobb, legkárosabb a fogyatkozás s héjányosság . . .« [57]. Nem kis mértékben akadályozta a haladottabb oktató-nevelői módszerek alkalmazását a falusi elemi iskolákban, hogy a fiú- és leánytanulók 6 évesektől 12 évesekig mind egy szobában szorongtak együtt. Kívánatos lett volna, hogy a kisebb elemi iskolákat is legalább két osztályra osszák és hogy a leánytanulókat a fiúktól elválasszák. Mivel azonban ez sok kisebb helységben akadályokba ütközött, a Ratio úgy rendelkezett, hogy a kezdők is más időben (délután), s az öregebbek is más időben (délelőtt) járjanak iskolába [58]. Edvi Illés Pálnak 1837-ben megjelent »Első oktatásra szolgáló kézikönyve« azt javasolja az osztatlan iskolák adta nehézségek leküzdésére, hogy a tanító ossza fel tanít182