Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Szántó Imre: A katolikus népoktatás helyzete Heves megyében a visitatio canonicák tükrében 1750—1850

határok keretében vizsgáljuk a Heves megyei falusi népoktatás helyzetét az egri. gyöngyösi, hevesi, pétervásárai és a tiszafüredi járások területén. I. A katolikus népoktatás helyzete Heves megyében Mária Terézia korában A török idők Heves megye falvainak egyharmadát elseperték a föld felszínéről. A megye jobbágy népessége 1570 körül mintegy 6.000 családot számlált, 1715-ben viszont nem találunk többet 2.600 családnál. Ez a harmadára csökkent népesség is egyenlőtlenül oszlott el a megye területén. Majdnem teljesen elnéptelenedett a hevesi és egri járás, mintegy 50%-os pusztítás érte a tiszafüredi és gyöngyösi járást, a falvak egyötöde vált pusztává a pétervásárai járásban. A hatvani járás aránylag a legkevesebb veszteséget szenvedte. A szatmári béke idején Heves megyének alig volt több a népessége 15.000-nél [4]. Már a török kiűzése után megindult Heves megyében is a jobbágyok spontán vándorlása, hogy új helyükön a réginél kedvezőbb életkörülményeket biztosítsanak maguknak. Az 1687—1734-ig terjedő időszakban igen erős belső vándorlás, fluktuáció mutatkozott a gyér népességű vagy lakatlan alföldi pusztaságokon, mert a jövevények még válogathattak az elhelyezkedési lehetőségek között. Telekre nem ültek, állandó lakhelyet nem építettek maguknak. A földesúrhoz ekkor még igen laza kapcsolatok fűzték őket. A vándorló parasztok tipikus földhasználati formája a szabad foglalás volt. Mivel nagy munkaerőhiány mutatkozott, a földesúr és a vármegye néhány évre adómentességet engedélyezett a parasztoknak, ideiglenesen csökkentette a feudális terheket. Az elpusztult tiszai részek 1730—40 között már eléggé benépesültek; a lakosság most már Heves megyéből kezdett tovább vándorolni Békés és Csongrád megyék területére. Most aztán a. földesurak és a vármegye olyan rendelkezéseket hoztak, amelyek szigorúan tiltották az illegális jobbágyszökéseket. A XVIII. század 30-as éveiben nagy vonalakban kialakultak megyénkben az egyes települési területek. A szökött magyar paraszt a pásztorkodásra alkalmas tiszai síkságon vert gyökeret, ahol megélhetésének legfőbb forrása a külterjes állattartás lett. Másrészt beállt a hevesi és gyöngyösi járás uradalmi falvaiban cselédszolgálatra. A szlovákok a Mátra déli és nyugati lábainál elterülő szőlőhegyeket özönlötték el, a XVIII. század második felében pedig benénesítették az akkor létesített hutákat. »Ennek eredményeként a megye síkvidéki délkeleti és déli részein kifejezetten magyar települési terület, a Mátraalján és a Mátra belsejében pedig szlovák települési terület alakult ki.« [5]. A jobbágyköltözködés szabályozása tárgyában kiadott 1734. évi uralkodói rendelet az adóalap fluktuációjának megakadályozása érdekében gyakorlatilag megszűntette a jobbágyszökést, s lezárta a spontán 154