Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 2)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és történettudományok köréből - Pataky László: „Az Ady-versek poéta-adminisztrátora"

ról azzal vádolták Adyt, — így akarva hátba döfni éppen „legéletesebb" verseit —, hogy bizonyos idő után „kiírta magát". Ezek a vádak még az olyan hű barátot is megzavarták, mint Hatvany Lajos és lehetővé tették, hogy Kosztolányi le merje írni a hitvány megállapítást, hogy Ady 30 — 40 szép versen kívül meglehetősen vegyesértékű költeményeket írt. Hogy Földessy Gyula milyen híven őrizte Ady .i.ezer versét", többek között az is bizonyítja, hogy bármilyen fokú irodalomtanításunkban azt, amit Ady költői kifejező eszközeiről tanítunk, javarészt Földessy eredményeire alapozzuk. Tanulmányainak puszta címei tanúsítják már, hogy milyen nagy gondot fordított e kérdések megvilágítására is. Viták itt is bőven akadtak, elsősorban Babits Mihállyal. A bevezetőben megvilágítást nyert már, hogy Babits milyen szívesen fogadta Földessynek már első kötetében is közölt néhány kommentárját. Tanulmánya második felében azonban Babits vitába bocsátkozott Földessy verstani megállapításaival. Kinek volt igaza? Németh László Magyar Ritmusában e kérdésről így nyilatkozik: „Biztos, hogy mind a két félnek igaza volt: részigazsága... A lényegesebbet... mégis Földessy vette észre." Vargyas Lajos A magyar vers ritmus-ában: „...ebben a tekintetben igaza volt Földessy Gyulának Babits-sal szemben, hogy az Ady-versek muzsikája az, ami oly felejthetetlenné teszi sorait." Horváth János is így ír Rendszeres magyar verstaná-ban: „Ady verselését Kiss Józsefénél alaiposabban tanulmányozták, kivált Földessy Gyula." — Ennek a vitának alapkérdése természetesen összefüggésben van a magyar vers ritmusa felőli általános bizonytalansággal. Földessy maga is említi, hogy az Ady verselésénél még nem mondta ki az utolsó szavát, ösztönös sejtéseinek megbízhatóságával kapcsolatban elég valóban Emőd Tamás levelére hivatkozni. (Ady értékelése, 36. 1.) Alig vitatható, hogy megállapításai a további kutatásban nélkülözhetetlenek. Ady művészi nagyságának, költői erejének bizonyítása és kifejtése mellett hű védelmezője Földessy Ady emberségének, erkölcsi felfogásának is. Akkor is, mikor figyelmeztet arra a helytelen gyakorlatra, hogy általában a történetírásban, s így az irodalomtörténetírásban is eléggé kialakult az a szokás, hogy a nagy alakok portréját idealizálják, retusálják, kilúgozva belőlük minden emberi vonást, de még inkább akkor, amikor Ady emberségének, erkölcsiségének pozitív vonásait mutatja be. Távol áll tőle, hogy hamis erkölcsi mázzal vonja be azt az Adyt, aki olyan őszintén tárta fel a nagyrészt kora átkának tekinthető nehéz sebeit, de aki éppen egyik, Ha'tvanyhoz írott levelében olyan félreérthetetlenül foglalt állást a költészet és emberség szoros összetartozásának kérdésében: „Boldog vagyok, hogy verseimnek volt erejük 389;