Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 2)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és történettudományok köréből - Pataky László: „Az Ady-versek poéta-adminisztrátora"

A kérdést nyilvánvalóan nem lehet csupán érzelmi állásfoglalással eldönteni. Nem gondolkozhatunk úgy, hogy én szeretem Ady Endrét kemény harcaiban megmutatott bátorságáért, becsülöm nagyszerű költői tehetségéért és ezért elfogadom tőle a különös, „érthetetlen" kifejezéseket is, egyszerűen túlteszem magam „értelmetlenségein". Földessy Gyuláé az az irodalomtörténeti jelentőségű érdem, hogy e kérdésben a gyökeres megoldáshoz segített bennünket. Ö tett először sikeres kísérletet arra, hogy feltárja azokat a mély összefüggéseket, amelyek Ady egyes verseit, azoknak sorait, gondolatait más verseinek, sőt igen gyakran prózájának egyes soraival és gondolataival összefűzik. Földessy Gyula természetesen nem az egyetlen, aki Ady megértésében előbbre tudott bennünket segíteni. Mindenki, aki bármelyik Ady-probléma megoldását sikeresen elvégezte, szintén közreműködött e téren, de Földessy Gyula fejtette fel azt az Ady egész költészetét átfogó szimbolum-rendszertí amely az ő lírájában egészen sajátos organikus egységet alkot, amiért Adynak nem minden versét tekinthetjük olyan önmagában megálló, megérthető lírai alkotásnak, mint más költők költeményeit. Bizonyos összefüggések felismerésére mások is eljutottak. így pl. annak megállapítására, hogy Ady versei együtt, kötetbe összeállítva hatnak igazán. Ezen az alapon mondhatta Lukács György, hogy számára és a magyar olvasók ama idősebb nemzedéke számára amely még az önálló publikációkból ismerte az egyes Ady-verseket, Ady minden új kötete szinte meglepetést okozott. „Ismertük — írja — az egyes verseket, de összefüggésükben, az Ady teremtette sorrendben, kompozícióban, egymást támogatva és erősítve, egyodalúságokat és kilengéseket a fővonalba igazítva, erősebben hatottak, mint külön-külön." (Ady, a magyar tragédia nagy énekese. írástudók felelőssége, Szikra,, 1945.' 44. o.) Ignotus két nyilatkozatával igen alkalmasan lehet azt megvilágítani, hogy ez a felismerés mennyivel kevesebb annál, amit előzőleg Földessy eredményeként vázoltunk. Azt a tényt, hogy Ady verseinek a kötetek öszszefüggéseiben való vizsgálata milyen sajátos következményekkel jár, Ignotus is észrevette, sőt talán őt tekinthetjük e kérdés első megpendítőjének is. Igazán tipikusan „ignotusi" szellemességgel állapítja meg: „Mint a virág egy tövön, egyik élénkíti a másikat. Ez a tő az egységes világnézés, amelyből fakadnak s ameilyre rávallanak... Együtt és egymáshoz képest megrészegítenek változatosságukkal, sokféleségükkel, egymásra való ráfelelésükkel." (Ady-Múzeum, II. 34.1.) Ám ki ne ismerné az ő még szellemesebben megfogalmazott, de egyben már sajnálatosan megtévesztő „kommentárját

1" A fekete zongoráról: „Akasszanak fel, ha értem. De akasszanak fel, ha hat-hét irodalomban, melyet nyelvtudással megközelíthetünk, sok vers akad ilyen egész értelmű, ilyen mellet és elmét be töltőén teljes kicsengésű." S cikkében, mely különben a Vér és Arany kötetnek a Magyar Hírlap 1908. január 14-i számában megjelent kritikája, megtalálható a félrevezető átttalánosítás is: „Ez a csupa-értelem ember ritkán ír olyan verset, melynek pontosan kipécézhető értelme volna. Ezért, hál' Istennek, nem muszáj megérteni s nem is fontos, hogy megértsék. Ez különben is csak a tudományban fontos. A költészetben az értelem számára való foglalat 378;