Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 2)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: Bessenyei György és a magyar nyelv

nagyobb világosságot, erőt és felemelkedést mutatsz. Mikor legtermészetszerintvalóbb módon írsz, legmesterségesebben írsz, A legnagyobb könnyűségnek látszik, mégis ez az a könnyű dolog, melynek megtanulása minden világi mesterségek felett való nehézség. Ezek miatt szorul meg az okoskodás, mert hoszszasan előbeszélve, szegivei, végivel, környülállásaival mindent kiírhatsz, de nem lesz ereje, se méltósága, sem

1 kedvessége, kivévén kopasz és hideg értelmeit. De az ilyen könyveket ásítozva és szájjal haj1 haj-gatVa olvasod: és végre álom jővén szemedre, kezedből kiejted. — A legközönségesebb dolgot tiszta magyarsággal kétféle módon leírhatod úgy, hogy egyiket olvashatják, a másikat nem szenvedhetik. Ez az a mesterség, mely. által a nyelvnek szegénysége okoztatik, mivel nehéz megtanulni." Vagyis sokan azzal mentik a maguk gyengeségét, hogy a nyelvet vádblják szegénységgel. A legegyszerűbben, a legtermészetesebben a legnehezebb megtanulni írni: mikor ez nem sikerül, sokan azt mondják, hogy a nyelv szegény, és ezért nem tudják magukat kellőképpen kifejezni. Foglalkozik Bessenyei a műfajok stílusával is egy-egy megjegyzésében A holmi XXVIII. részében (Magyar írás módja): ,,Az írásoknak tudomány szerint való módjokba is ejtünk hibákat. Látok vitézi verseket. Poémákat, hova az iró tréfákat elegyít, mely) nem illik. A vitézi verseknek mindenütt méltóságot kell mutatni.. .. Nagy történetekrül is írnak folyó beszédbe, mely tréfás ellenkezést csinál magába. Meg kellene az ilyeneknek Barelaviust, Telemakhust olvasni több olyakkal és úgy osztán méltósággal, mértékletességgel ő utánuk írní." Nem az az értelme ennek, hogy nagy törtenetekről csak versekben szabad írni, hiszen a példának felsorolt írók, ill. művek prózában vannak írva: de éppen ezek a szerzők, Barclavius, Fénelon, megmutatták, mint lehet nagy dolgokról prózában is írni. Ezt a tárgyhoz mért emelkedett hangot követeli Bessenyei. Mindjárt át is teszi próbául a Telemakus első sorait köznapi nyelvre, hogy az olvasó láthassa, micsoda nevetséges magyarság volna ez, pedig az értelme pontosan ugyanaz, mint a Haller fordításának. / Felvillan Bessenyeinél a próza ritmusának kérdése is: ezt a szórendddel köti össze: „A szóhelyheztetésben áll sok, mely a beszéd rendit szüli ... a szóhelyheztetésnek sokféle rendiben kétségkívül csak egy az, mely legszebb. A rossz szóhelyhezte! tés . .. minden beszédrendet rút vagy legalább igen közönséges formába önt: annyira, hogy véle akármely szép dolgot csúf színre lehet festeni. Ellenben ha helyes, azaz a nyelv természetihez szabattatik, minden közönséges dolgot

1 oly szép beszédrend24 Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve 369