Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 2)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: Bessenyei György és a magyar nyelv

legmélyebb igazságokra is: a mosolygás nem veszi el a dolognak igazságát. Korai felismerése ez Bessenyeinek és élete végéig nem változott meg. A holmiban megírja, hogy „valamely bölcs csak csupán elmének és szívnek nem, beszél, nem fog kedves lenni...". Az elméhez a tudomány szól, a szívhez a költészet. Bessenyei még tudós és költő egy személyben, és bármennyire szeret is elmélkedni és tanítani, vagy talán éppen ezért „a legkedvetlenebb igazságot játékos ábrázatba és nyájas formába" igyekszik öltöztetni, hogy az emberek hátat ne vessenek neki. Bármennyire is prózában közli legfontosabb eredeti gondolatait, tisztában van azzal is, hogy „egy ékesen szóló, egy hatalmas poéta többet végbeviszen az embereken, mint százezer Seneka." (A holmi, XLVI.) (Sajátos módon ugyanezt a gondolatotl visszhangozza két évized múlva egy másik nagy prózaíró Kármán József is.) Az élete végén írt A természet világa I. könyvében bő módszertani utasítást ad Bessenyei ebben az értelemben az ismeretek terjesztésére: „Az elmélkedésben kell gyönyörűség is. Vidámság, nyájasság, tréfa, könnyűség is. Mihent az olvasó verseidre nevet Kedveli okodat s bizonyos, hogy szeret". — De Bessenyei mértéktartó. Az érdeklődés felkeltése, a vidámság, nyájasság nem mehet túlságba: nem lehet örökké komédiázni. „Azonban öröké ha írsz furcsasággal. A nagyok megvetnek, illetvén, csúfsággal. Toldi Miklós, Markalf, Stilfrid lesz belőled. Semmit sem tartanak a bölcsek felőled." Bessenyei stíluseszményének legfontosabb vonása azonban a természetesség. Az örökös komolyság és mordság, száraz okoskodás is azért kerülendő, mert nem természetesek. A természetes a^, hogy ember sír is, örül is, nevet is. „Tudd meg, hogy valami csak szép, ékes, mély vagy nagy dolog, annak mind természet szerint valónak kell lenni. Ha írásodnak ezen nemes és nyájas tulajdonságai nincsenek, írhatsz örökké, de soha nem fognak közönségesen olvasni ..." (A holmi, XXXII.) Fiatal korában így adja meg a legfontosabb útmutatást a magyar tudomány és irodalom művelőinek: „Okosok, írjatok úgy, hogy szeressenek, értsenek benneteket s mosolyogva, könyvezve csudálkozzanak rajtatok." (A holmi, XLVI. Mély okoskodás s írás.) Az öreg Bessenyei már azt is tudja, hogy a természetes írásmód egyszersmind a legművészibb is. Az a könnyűség. amit ő kíván, az a mosolygás pedig mindennél nehezebb. (Tariménes, Emlékeztetés): „Mentül öszvébb foghatod a dolgoknak értelmét, mentül rövidebbre veheted a szólásnak formáját: annál 368;