Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 2)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: Bessenyei György és a magyar nyelv

hez kell szabni az írásnak módját, az ismeretterjesztés módszerét, a stílust. A holmi ban és első röpirataiban már kialakul Bessenyeiben hivatástudata és ezzel kapcsolatban közlési módszere. Érett korában még tovább tisztulnak és tudatosodnak benne. Ellentét nincs korai és késői írásai között, ezért együtt tárgyalhatjuk őket az időrendet nem véve tekintetbe. Az ismeretterjesztés szándékával a vidéki nemesség, az ország jövendő vezető rétege felé 'fordul: azt próbálja elemezni, hogyan lehet hozzáférkőzni a mondanivalóval. „Utoljára végre csak azt látod, hogy a falusi nemes ember Bakókbul, Lokkok"bul, Volfinusokbul sat. nem tanul. Olyan módon kell néki tudni valóját elébe adni, hogy abban egyszersmind kedvét, örömét is érezhesse ... Halovány magyarsággal, nyakba kitekert szavakkal, sarkábul kifordult értelemmel nem kell írni, mert sutra vet. Az az oskolai mesterséggel, mord elmével és száraz okokkal teljes írás módja sem teszen semmit, melynek mértékletes szavai közt a vágyódás elalszik, a kedv meghervad és a szív hideg mondásaiba belé fagy. Mit gondol elmélkedéseddel az olvasó, ha könyvednek olvasása álmot hoz reá? Ügy kellene írni, hogy mikor szakaszodat végig olvasták, ezt mondanák rá: Be hamar elvégzi, és nemi ezt, hogy: Van-é még sok hátra?" (Beszéd az országnak tárgyárul.) Érdekesen kell tehát írni, színes, változatos nyelven és úgy, hogy a szívhez is szóljunk, ne csak az elméhez. Ügy kell az ismereteket közölni, hogy a hallgató kedvét és örömét lelje abban. (Olyan megállapítások ezek, amelyek máig sem vesztették el érvényüket!!) Ezek a gondolatok már a fiatal Bessenyeiben élnek, bár még nem a falusi konkrét nemesi közösségre vonatkoztatva. A holmiban így ír: (XLVI.) „Azt gondolnád, hogy az írók emberi nemzetek iránt úgy tészik meg kötelességeket, ha mindég a legmélyebb bölcsességgel írnak és tanítanak . . ." Ez nem igaz, mert a száraz okoskodás csak néhány emberhez szól, a szépirodalom, mely a szívhez szól, sokkal kedvesebb. — „Lehet-é minden igazságról nyájasan és világosan okoskodni? Lehet annak, 'kitől kitelik." A régi tudtósok a tudományt komor nehézségekkel, szárazsággal vették körül, szinte azzal a szándékkal, hogy a közönséget attól eliiesszék. Némelyek egyenesen úgy vélekednek (A holmi, XXXII.). hogy ha az írás nem szomorú, nem méltóságot viselő, faem áhítatos, tehát nem fog bölcsességnek tartatni. Miért nem? Elveszi-é a mosolygás vagy könnyű magyarázat a dolognak igazságát?" Bessenyei tehát mosolyogva akarja tanítani az embereket a 267;