Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 2)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: Bessenyei György és a magyar nyelv

Az ismeretterjesztésre nagy szükség van, mivel az emberek 'nálunk általában tudatlanok. Nem az írástudatlan jobbágyság tömegeiről beszél itt Bessenyei, hanem a vidéki nemességről, melynek fiai járnak ugyan iskolába, de ott semmi hasznos dolgot nem tanulnak meg, és falujukban azt a keveset is elfelejtvén, semni,

it sem tudnak a világról. Ezekben a fejekben kell világosságot teremteni és ehhez kell megtalálni az eszközöket. — Az iskola munkájával szemben Bessenyei azért is szkeptikus, mivel az iskola csak éretlenkorú gyermekeket tanít, akik fiatalságuknál fogva bizonyos dolgokat még sokkal jobb iskolában sem érthetnének meg. Ezért feltétlenül szükséges az iskolánkívüli ismeretterjesztés, a felnőttek tanítása könyvek, írások által. Bessenyei maga is autodidakta volt. A sárospataki iskolát végig sem járta, és már is hazavitték gazdálkodni. Bécsben mindent magának kellett megtanulnia. A saját példáján látta beigazolódni, amit A holmi első részében így fogalmaz meg: „Ellenben bölccsé lész oly, kit semmi mester nem tanított, és csak maga olvasott, gondfolt." Van írónkban, valami az autodidakták büszkeségéből. A maga szerezte tudást többre becsüli az iskolai műveltségnél. Az ő esetében ez teljesen indokolt volt, hiszen ő az európai felvilágosodás tanait szívta magába, a korabeli iskola pedig csak a zsidók babilóniai fogságáról, Jákob történeteiről beszélt és távoltartotta az ifjakat olyan „világi bűnös dolgok"-tól, mint a görög bölcsek, vagy a modern gondolkodók. A sokat olvasó testőrt mégis lenézik egyesek, és azt mondják, hogy „be kár, hogy ez az ifjú sokáig nem járhatott s lakhatott oskolába, bezzeg ember lett volna belőle!" Valósággal megmérkőzik hát az iskolában tanult bölcsékkel, és midőn latja nagy tudatlanságukat, szinte megnyugodna kiált fel: „Soha ez időtül 'fogva nem búsultam rajta, hogy filozófusnak nem neveztek az oskolába." (Vagyis hogy nem járta végig a gimnáziumot.) Az öregedő Bessenyei pusztai magányában még jobban meggyőződik arról, hogyan áll a kultúra ügye a magyar falvakban. „Látod, hogy az oskolában tanulnak és a falukon semmit se tudnak. Közönséges nemességünknek sokasága szántásba, vetésbe fúlva, minden országos értelmedet pipájábul füstöli ki, hol hosszas elmélkedésedre ásítva asztag búzája, kazal szénája felé fordul, s pompás okaidnak hátat vét." (Beszéd az országnak tárgy árul.) Az iskolák „csak az utat mutatják meg, merre menj, s azzal ott hagynak magadra". Ezért kell a továbbképzéssel törődni és különösen a vidékkel: „Hogy tanuljanak a falukon? Pedig ott a nép, és temérdekség." A falusi nemest kell tehát megközelíteni a tudománnyal. Ezekhez a körülmények366;