Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 2)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: Bessenyei György és a magyar nyelv

kmi élet eddigi folyamatához kötik. Sok mindent ismer a régi magyar irodalomból. Még otthon Szabolcsban láthatott, olvashatott egyet-mást, Bécsben pedig az udvari könyvtárban mindent a kezébe vesz, amihez hozzáférhet, hiszen másként nem tudná a régi magyar irodalom termékeit lapszám szerint sorra idézni A Magyar Nézőben. A régi magyar irodalom (egybevéve tudományt és szépirodalmat) eszmeileg elavult Bessenyei szemében. Vagy a szentírást magyarázgatják, vagy a Corpus Jurist idézgetik. Világi, vagyis az egyházi és a feudális előítéletek szövevényétől szabad irodalom nálunk alig van. „Még magyarul, amint szokták mondani, profánus írók nem is voltak" — döbben 'rá a bécsi testőr. Nekünk tehát az angolokat és franciákat keli követnünk, ha új utakra akarunk lépni. De ha tartalmilag nem is talál követésre méltót Bessenyei a magyar régi ségben, egy dolog mindennél hatalmasabban köti őt is az eddigi magyatf irodalomhoz: a nyelv. Az egyházi irodalomnak azonban sajátos stílusa is van, ezekben a könyvekben nincs világiság és poétaság. Ezeket tehát nem követhetjük, állapítja meg Bessenyei, Markalfot és a többi ponyvára került népkönyvet szintén nem, hiszen pl. a Markalf tele van „ocsmánysággal." De a régi magyar poétáktól lehet ma is tanulni: „Hagyjuk meg Gyöngyösinek dicsőségét, ki gyönyörű poéta. Kohári, ki fogságában írt, hasonlóul tiszteletet érdemel. Zrínyi örök emlékezetünket megnyerte egyenlőül. Tinódi is sokat ér, ki a régi magyaroknak nótáját szedte versekbe." (A Magyar Néző.) A holmiban meg éppen arról számol be örömmel, hogy kezébe került Bornemissza Péter Elektrája. Bessenyei tehát nyelvi közösséget érez a régi magyar irodalommal, és leíró költészetében a régi nyomokon halad. — A holmiban kora irodalmára is tesz néhány rendkívül érdekes megjegyzést. Itt is elsősorban a nyelvi kérdések érdeklik, legfeljebb még a verselés. „A kifordított magyar Svédi Grófné"ban, Sándor István valóban gyenge Gellert-fordításában az 7,,égre kiáltó magyarságot" kifogásolja. Ebből az első magyar kritikából értesülünk arról, hogy Faludi Ferencet és Molnár Jánost, a A régi jetes épületekről c. mű tudós szerzőjét is nagyra becsülte. — — De nyelvművelő elveihez és gyakorlatához sem a régiségben, sem a kortársak között nem talál fegyvertlársra. Magának kell tehát elindulnia. Mint már láttuk, a nyelvről vallott általános felfogása az, hogy a nyelv 'felett a gondolkodás az úr. Ne a beszéd csináljon hát minket, hanemj mj a beszédet! A felvilágosodásnak ez a feltétlen racionalizmusa, mely a történelem formáló erői közül 355;