Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 2)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Berencz János: A bírálat — önbírálat fejlődésének és fejlesztésének néhány neveléslélektani és módszertani vonatkozása

módszer tekintetében is eltéréseket mutat az általános és középiskoláknak az előző fejezetben vázolt problémáihoz viszonyítva. A főiskolai hallgatók kritikai szelleme jóval mélyebb, átfogóbb, tudatosabb kell hogy legyen, mint

1- a középiskolásoké. A -főiskolai hallgatók bírálóképességének fejlesztésében sokkal közvetlenebb irányító szerepe van a főiskolai pártszervezetnek (amelynek a hallgatók közül is vannak tagjai) és a DISZ Bizottságnak: sokkal fejlettebben^ érettebben kell itt érvényesülni a hallgatók önállóságának, aktivitásának, mint a középiskolában. E követelményekkel természetesen nem csorbítjuk a főiskola oktató személyzetének, pedagógus kollektívájának szerepét a hallgatók bírálóképességének fejlesztésében. Melyek a főiskolai hallgatók kritikai nevelésének legfőbb területei, alapvető szempontjai? 1. A főiskolai tananyag polétnikussága. Kétségtelen, hogy a főiskolai tananyagnak sokkal mélyrehatóbban polémikus jellegűnek kell lennie, mint az alsóbb iskolák anyagának; ezt bizonyos mértékig az egyes szaktárgyak programjának is tükröznie kell. Az anyag polémikussága tekintetében a gyakorlatban két •véglet fordulhat elő: Az egyik végletet a múlt burzsoá pozitívizmusa, objektívizmusa jelenti. Ez arra hajlott — főleg a társadalomtudományi tárgyakban —, hogy az anyagot csupa polémizálássá oldja fel. A szemponttalan és túlzott polémizálás pedig oda vezet, hogy a hallgatók a fától nem látják az erdőt, éppen a lényeges vitás kérdéseket)

1 tévesztik szem elől. A múlt burzsoá felsőoktatásában az ilyen pozitivista, objektivista túl-polemizálás társadalmi funkciója az volt, hogy a valóságban lényeges vitás kérdésekről elterelje a figyelmet, eiködösítse az osztályharc tükröződését a tudományok területén. A másik végletet a viták óvatos elkerülése jelenti; az ilyenféle beállítottság a múlt években az anyag sematikus tárgyalására, felszínes „átpolitizálására", és esetleg némelykor a burzsoá tudomány felszínes, sommás bírálatára vezetett. Ez az álláspont lényegében meghamisítja a valóságot, a tudományok történetét, hiszen a tudományban mindig voltak és vannak is viták, sőt a tudomány vitákban fejlődik. Az is bizonyos, hogy ennek az elvnek érvényesítése a főiskolai színvonal süllyesztéséhez vezetne. Nyilvánvaló, hogy egyik végleg sem helyes. Mi legyen tehát az álláspontunk? Valami „aranv középút?" Semmiképpen, mert ez valami elvtelen egyeztetése lenne a két álláspontnak. Nézetünk szerint itt az eligazító elv az, hogy a főiskolai tananyagnak 126