Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 2)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Berencz János: A bírálat — önbírálat fejlődésének és fejlesztésének néhány neveléslélektani és módszertani vonatkozása

1. A tananyagban benne rejlő (immanens) bírálat, 2. A tanulók teljesítményének, feleleteinek bírálata, 3. A bírálóképesség fejlesztése a tanulók magatartásával kapcsolatosan 4. A pedagógus-kollektíva szerepe a bírálóképesség nevelésében. A következőkben e problémák egyenkénti vizsgálatára térünk át: 1. A tananyagban benne rejlő (immanens) bírálat. Néhány tantárggyal illusztráljuk a felmerülő problémákat: A történelem tanításában pl. a VI. osztályban év elején felvetjük azt a kérdést: honnan és hogyan szerezzük a régmúlt idők életéről szólótörténelmi ismereteinket? Ez már kiinduláskor arra neveli a tanulókat, hogy a történelem anyagát ne mint készenkapott adathalmazt, vagy legjobb esetben, mint érdekes történetek gyűjteményét kezeljék, — hanem már a kezdet kezdetén bizonyos mértékben érzékeljék, hogyan jutott történettudomány a történelmi tények, a történelmi folyamat, a törvényszerűségek, a társadalom fejlődési törvényeinek felismerésére. Természetes, hogy ezt a célt az ált. iskola VI. osztályában csak bizonyos szemléletes utalásokkal érhetjük el. De még így is, mint problémafelvetés, érzékeltetés, fontos mozzanat a bírálóképesség szempontjából. Kétségtelen, hogy történelemtanításunk a maga egészében bírálatra nevel, midőn a társadalom fejlődését, az osztályharcot bemutatja, és ennek alapján határozott kommunista állásfoglalásra késztet. Bizonyos, hogy marxista pedagógus számára e megállapítások egészen nyilvánvalóak. Hangsúlyozásuk azonban mégsem felesleges, mert a gyakorlati pedagógusok tudatában, sőt a szakmamódszertani irodalomban is nem egyszer elhomályosul, hogy az „értékelés" — bírálat, a helyes történelmi értékelésre nevelés — helyes bírálatra nevelés. A történelemtanításban a tananyagban rejlő immánens bírálat szempontjából kiemelkedő politikai ideológiai jelensége van az ateista nevelésnek. (Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az ateista nevelésnek más tárgyakban is megvan a lehetősége és a jelentősége.) Az általános iskolai történelemtanításban az ateista nevelés nem valami rendszeres polémiában nyilvánul meg, hanem a társadalom reális fejlődési törvényeinek feltárásában, abban, hogy nem valami isteni gondviselés, valami felsőbb hatalom az emberi történelem rúgója, hanem a gazdasági—társadalmi, reális hatóerők A? ateista nevelés szempontjából tehát fontos ft történelmi folyamat reális hajtóerőinek szemléletes, alapos megértése. — A középiskola ateista nevelése, — amint arra Pjerovszkij cikke legutóbb rámutatott. (Pjerovszkij: Ateista nevelés az iskolában, Szovjetszkája Pedagógika 1955. évf. 5. sz.) rendszeresebb, tudományosabb és polemikus jeijegű. Ezért fontos a bírálókészség fejlesztése szempontjából. Amint arra Pjerovszkij rámutat, elsősorban a vallás keletkezését, alapjait kell világosan bemutatni a tanulóknak. Másodsorban rendszeresen le kell leplezni a tananyaggal kapcsolatban a vallás tudománytalanságát, népellenességét is. Fontos, hogy az ateista jellegű bírálat ne gúnyoshangú, felszínes legyen, vagy olyan, amely egyes tanulók családját közvetlenül sérti; gondosan kerülendő tehát minden nevetségessé tevő „bírálat", vagy személyeskedő él. 109