Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1955. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 1)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Bakos József: Nyelv és iskola. Fejezetek a magyar tanítási nyelv, a magyar nyelvtantanítás és az iskolai nyelvművelés történetéből

is megtaníttya", Budán 1808-ban megjelent munkájában a magyar fonetika történetében is számon tartott könyvet alkotott meg. Az egyes hangok kiejtésénél pontosan írta le a „szóló eszköz", a száj állását és idomítását, s akkor, amikor az egyes hangok képzésmódját is megmagyarázta az írva-olvasás tanításánál, nagy gondot fordított tanítványai beszédének fonetikai mívelésére is. Kár, hogy módszere csak saját intézetében, a váci siketnéma intézetben élt a gyakorlatban. Azt csak sajnálni tudjuk, hogy a magyar fonetika másik úttörő művelőjének, Meszlényi Molnár Jánosnak „Bevezetés a siketnéma oktatásmódban... Pest, 1812. című műve sem hatott szélesebb körben, bár olykor hivatkoznak rá, mint pl. Szilágyi János: „Az tz hang természeti eredete" c. cikkében. (Sokféle. A Bétsí Magyar Újsághoz Toldalék: 1832. 354.) A hangtani elemzést a két úttörő siketnéma intézeti oktató nyomán igen fejlett formában lehetett volna gyakorolni iskoláinkban is. A fonetikai vonatkozású cikkek általában gyakorlatibb szempontból nézték a problémákat. A Sokféle egy másik cikke „Az Önhangzók felosztásairól" címmel (1833. 654^-55.)> rendszeresebben kívánta összefoglalni magánhangzóinkról való eddigi ismereteinket. Figyelemre méltó fonetikai műszavainak magyarítása, s a fonetikai ismeretek gyakorlati fontosságának kiemelése. A rövid és hosszú „önhangzók" megkülönböztetésének fontosságát pl. így támasztja alá: „Ezen különbségre nagyon szükséges vigyázni, mert gyakran a szónak épen más értelme van a rövid, más a hosszú önhangzóval ejtve, po. kar, kár, kor, kór, szurok, szúrok, tör, tőr stb." Felhívta a figyelmet a helyes és tiszta hangképzés fontosságára is: „Hiba: József Ötsémtől öt hordó édes bort kértem költsön — így szóllani: Juszif ütsimtiil üt hurdu idis burt kirtem kültsün." — A tájnyelvi kiejtést — helytelenül — kipellengérezte, hibának tudta. Ez a probléma különben később még élesebben vetődik fel. A tájszavak gyűjtése mellett mind többen foglalkoztak a „tájbeszéd" hangtani, alaktani vonatkozásaival is. Sokan voltak azon a nézeten, hogy a tájnyelvi ejtés hibás ejtés. A Hasznos Mulatságok cikkírója jellemzően ,,A hibás tájszavakról" címet adta elmefuttatásának, s azon az állásponton volt, hogy a tájnyelvi szólás, ejtés hibás: „Némelly hibásan ejtett mondások"-ra pl. „Beregh" megyéből a következő példákat említi meg: „megfele eszik a húst, megfele halnak az emberek, megfele írják a leveleket... ugyan Bereghben semmi concordantia, p. o. sok birkák megy itt, jön már a bírák, azok a katonák erre jön — Borsodban: jösz te hozzánk vagy jer hozzánk helyett: jöszte nálunk, jer nálunk". Hibás felfogásához*illően azt ajánlja, hogy ,,szükség volna a tanítókra is vigyázni, hogy a hibás 27