Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1955. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 1)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Bakos József: Nyelv és iskola. Fejezetek a magyar tanítási nyelv, a magyar nyelvtantanítás és az iskolai nyelvművelés történetéből

kiejtéseket a falusi gyermekeknek ne engednék, de tapasztalatom szerint még a tanítók is illy hibásan beszélnek..."

5

7 Széchy György: ,,Az egyetemes dialektus" című írásában a tájnyelvi „hangmértékkel" kapcsolatos megfigyelését is közölte: „Túl a dunaiak negyedrész hangmértékkel hangoztatják ezeket: biró — buza, a Dunán inneniek pedig kétnegyedrész hangy

4 1/4 • mérték szerint, így: bíró — búza." 5

8 • 2/ 2/ / 4 14 Ennek a fonetikai érdeklődésnek később is tapasztalni fogjuk hatását. Az 1830-as években pl. a hangsúly és a hanglejtés problémáját is felvetették. „A sokféle kiejtés, kihangoztatás, hangicsálás stb. szinte változtat a szó értelmén! így: menj haza, e kifejezést parancsólag, tanácsadólag stb. nem szoktuk egyformán kihangoztatni, melly kihangoztatásnak még nincsenek az írásban jegyei... A ? ! — jegyek még nem elegendők arra, hogy a kihangoztatás szabályait, szónoklati, játékszíni, költészeti, közéleti változatos fokait kifejezzék..." 5

9 Az eredményesebb iskolai nyelvi oktatás céljából a protestáns kollégiumok vezetői elkészíttették a hiányzó útmutatásokat is. Kettőt kiemelek. Az egyik Sárospatakon készült, összeállítója Tóth Mihály, a pataki kollégium pedagogarchája. „Gyermek-Nevelésre vezető Ut-Mutatás a S. Pataki Helvetica Confessiót Tartó Collégiumban Tanító ifjúság számára", Kassán, 1797-bén megjelent munkájában egészen haladó elveket és gyakorlati szempontokat találunk. Megrajzolta a jó tanító típusát. A jó tanító tanítványait szereti^ mindig jókedvű, békességes, tűrő. Ä jó tanítónak „nemtsak elegendő Tudományúnak, hanem a tanításra ís alkalmatosnak kell lenni. Sok tanítók hibáznak abban, hogy a tanításba inkább a magok mélly tudományokat és szélesen kí terjedő tapasztalásokat akarják mutogatni, és vagy igen hosszasan, vagy igen mélyen tanítanak; hogy őket tanítványaik annyival inkább tsudálják, betsüljék, és féljék, de illyen tanításoknak a gyenge tanítványokra nézve semmi hasznok nints, sőt károsok, inert a gyermek ezeket meg nem foghatván, azt gondollya, hogy mindazok, a melly'eket Tanítójától hall, olly nehezek, hogy ő azoknak értelmekre soha el nem juthat, következésképen megunatkozik, s elrestül a tanulásban, a figyelmetessége is megtsökken..." Módszertani irodalmunk haladó hagyományai között tarthatjuk számon a tanítás módjáról vallott nézeteit is: „Nem annyira tanultatni, mint tanítani kell a gyermekeket." Nem kell ugyan emlékező tehetségeknek gyakorlását ís el-mulatni, de nem is kell ázt az ítélő tehetség kárával gyakorolni." Korának tanítá"23