Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1955. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 1)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Bakos József: Nyelv és iskola. Fejezetek a magyar tanítási nyelv, a magyar nyelvtantanítás és az iskolai nyelvművelés történetéből

a tanítás megkedveltetése, a gyermekben „a tulajdon munkásság

1 táplálása", a tanítás anyagának szemléltetése, a tanulók gyakori kikérdezése, a gyakori ismétlés,-s végül a tanítás helyes formájának megválasztása. Részletesen ad tanácsot általában didaktikai és metodikai vonatkozású kérdésekben, majd rátér az egyes tantárgyak tanításában követendő módszeres eljárások bemutatására. A magyar nyelv tanításával kapcsolatban megtárgyalja a betűk ismertetésének helyes módját, a befűzésnek szabásait, az olvasásnak tanítását, ahhoz is szoktatván a gyermeket, hogy ,,az olvasott darab foglalattyáról, és értelméről gondolkodjék és illő hangon és érzelemmel olvasson." Az írástanítás problémájának tárgyalása után, „Az anyai nyelvnek tanulása" című nagyobb fejezet keretében sok haladó gondolatot és gyakorlati vonatkozást tartalmazó rész következik: „Anyai nyelvünket tanulnunk kell", kezdi, majd így folytatja: „a Nemzet valóságos kim íveltségének jele az, ha a nemzeti nyelv becsültetik." A latin nyelv tanításában követett lélekölő, száraz tanításmódok árnyékában megértjük, ha a jövendő és gyakorló pedagógusokat óva inti, hogy az anyanyelvet is a Deák száraz regulák szerint tanítsák, s azt ajánlja, hogy „inkább gyakorlás, mintsem regulák szerint kell az anyai nyelvet az aliskolákban tanítani." Ma is követendő az a követelménye, hogy ,,a tiszta és hibátlan beszédet hozza be iskolájába" a tanító. A nyelvtani anyag tanításában követendő eljárásainak, módszerének egyik példáját szemlélhetjük a névmásokról szóló fejezetében: „Helyesen beszéllenénk e. így: az atya megígérte fiának, hogy könyvet vesz fiának? vagy szokás-e így beszéllenir azért van a gyermeknek tanítója, hogy a gyermek tanítójától tanullyon? — Hogyan kellene ezt jobban és szebben mondani? jól van! igen is így kell ejtenünk: az atya megígérte fiának, hogy könyvet vesz neki. — Azért van a gyermeknek tanítója, hogy az ettől tanullyon. — Továbbá szóllítson meg a mester eggyet a gyermekek közül illy formán: ha kérdeznélek, te voltál-e János ma reggel itt, vagy az öcséd? — helyesen felelnél-e igy: János voltam! Hát hogyan kellene felelned? — ...Én! Minő nevek ezek: fiának, gyermek, tanítója, János? — tehát minő nevek helyett mondottuk ezeket: neki, az, ettől, én?, már lássátok, gyermekek, azon szavak, mellyekkel magánérthető nevek helyett élünk, névmássainak neveztetnek. Tehát mi a névmássá? keressétek fel a mai felolvasott darabból a névmássait!" Ahhoz, hogy a tanító hasznosan tanítani tudja anyai nyelvének grammatikáját, szükséges, hogy minden tanító kötelessé43