Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1955. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 1)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Bakos József: Nyelv és iskola. Fejezetek a magyar tanítási nyelv, a magyar nyelvtantanítás és az iskolai nyelvművelés történetéből

több Esztendőket is eltöltenek az Oskolában, azonban ha onnan kijönnek, már Esztendő múlva eggy csepet se tudnak olvasni?" Válasza egyúttal jellemzi a korabeli falusi iskolákban folyó tanítási módokat és állapotokat is: „Oka az, hogy a falusi Mesterek a könnyít választván a Dolognak, tsak könyv nélkül tanultatnak a magok Gyermekeikkel, anélkül, hogy a könyvben lévő Dolgokat és Szókat nékiek megmagyaráznák.... Tsak azokat a könyveket olvastatják velők, amellyeket könyv nélkül is már kétszer-háromszor által tanultak: innen minthogy az olyan könyveket jól tudják olvasni mind a Tanító Mester, mind más Hallgatók elhiszik, hogy az ő gyermekei már jó olvasók, holott, ha más új könyvet adsz az ő kezekbe, mellyet ők azelőtt nem láttak, nem olvastak, csak egy sort öt-hat minutáig alig tudnak kisillabizálTii." Komjáthy is elítélte a lelketlen sillabizáló módszert, s azt hirdette, hogy az írást az olvasással együtt kezdjék el tanítani. Hibáztatja azt a gyakorlatot is, hogy az ábécé után a magyar gyermekeknek a Kis és Nagy Kátét adják: „Több mint 200 Esztendejénél, m'iolta ebben gyötrik a gyermekek minden haszon nélkül elméjeket, vesztegelik idejeket." Nem is értik, tele van unalmas moralizálással és olyan dolgok emlegetésével, amelyek egyáltalán nem érdeklik a gyermekeket. Ugyancsak Komjáthy Ábrahám egyik kéziratban maradt munkájában „A falusi gyermekek logikája" (Kézírat. Pataki Kollégiumi Könyvtár.) kitért arra a problémára is, hogyan segítse elő az iskola a gyermek gondolkodásának fejlődését. Ebben a munkában nagy szerepet szán a nyelvtannak is. Általában az iskola nevelő munkájával, a magyar nyelv tanításával kapcsolatos írások a nyelvtani ismeretek adása mellett felvetették a magyar nyelvi órákon • elvégzendő más feladatok kérdését is. Szabó János pl. „A hazabeli kisebb Oskoláknak jobb lábra állításokról....", Pesten, 1817ben megjelent írásában bőven foglalkozott az anyanyelv tanításának kérdéseivel is, s külön kiemelte a helyes és értelmes beszédre nevelés fontosságát. Feltárta a hiányosságokat: „Tsodálkozni lehet azon, hogy a kisgyermekek Oskolájában a beszéllés tanítását mind-eddig nemtsak legfőbb tárggyá nem tették a Tanítók, hanem azt egészen elmulatták... Nints egy oskolai könyvünk is, mely azt adná elő, mi módon kellessen a gyermeket helyesen beszélni megtanítani." Ez az adat egyúttal arra is bizonyíték, hogy a korabeli szakirodalom keveset törődött ezzel a problémával, és Simon Antal könyve nem talált sok követőre. A sárospataki kollégium „tudományos és tanítási rendjét" felülvizsgáló bizottság 1816-ban, 1819-ben és 1822-ben azért foglalkozott alaposan a hazai nyelv tanításával s a megfelelő tankönyvek „szükséges előállításával", mert ebben az időben ez volt a legégetőbb 31