Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1955. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 1)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Balogh György: Heves megye népe az 1848—49-es szabadságharc dicsőséges tavaszi hadjáratában

kapott a néptől, a radikális forradalmi kormánybiztosoktól és nem egy esetben a szomszédos törvényhatóságoktól is. Hogy az élelmiszerek elszállítására vonatkozó rendelet nem teljesíthetet­len feladat, arra vonatkozóan Halassy Kázmér mutatott lelke­sítő példát, aki szállítási kormánybiztos volt Szolnokon. Ö vé­gezte az oroszlánrészét annak a munkának, amelyet a kormány Debrecenbe való átköltözése jelentett. A Szolnokig vasúton ér­kezett fegyvergyár anyagát, a nagy mennyiségű hadianyagot, élelmet és kormányhivatalokat, a munkásokat, azoknak felsze­relését és a tüzérségi felszerelést neki kellett a vasúti kocsik­ról szekerekre átrakatnia és Debrecenbe, illetve Nagyváradra szállítania. De ennek ellenére már január 15-én jelentette, hogy a honvédelmi szereket addig a napig Szolnokról mind tovább­szállította, sőt ezeken kívül nagy mennyiségű búzát, zabot és lisztet is szállíttatott el az ellenség elől 1 0). Amikor pedig elvé­gezte ezt a fáradságos szervező munkát, akkor sem maradt tétlenül. Nem várt külön utasításra, hanem emberfeletti feladat­ként vállalta az ellenséges portyázás, felderítés közepette, hogy folyamatosan biztosítja a körzetében alakult szabadcsapatoknak élelmezését. Amikor a hős Mesterházy őrnagy örömmel üdvö­zölte Repeczky Ferenc kormánybiztossá való kinevezését és kér­te, hogy engedélyezzék az új szabadcsapatok megalakulását, az élelmezésre nem is tesz külön javaslatot, hanem hivatkozik ar­ra, hogy „...élelmezésök (t. i. szabadcsapatának élelmezése — B. Gy.), mint seregemnek eddig, ezentúl is Halassy Kázmér kor­mánybiztos úr gondoskodásából történendik...." 1 1) A megye más törvényhatóságoktól pedig a szervezés és összeköttetés megszer­vezésére kapott tanácsot. Debrecen városa a városi Honvédelmi Bizottmány útján levelezett Heves megyével. Már ezzel a tény­nyel is felhívta a megye figyelmét arra, hogy válságos pillana­tokat sem vesztegethető helyzetben gyors és radikális intézke­dések foganatosítására alkalmas szervet kell létrehozni 1 2), amit különben maga a kormány is elrendelt. A szatmáriak is Debre cenen keresztül jelentették, hogy az ellenség Nagybányáig jutott előre és a szomszédos megyéket így veszélyeztetve látják. Éppen ezért azt javasolják, hogy Heves megye is szervezze meg keleti határán a figyelő- és jelentő szolgálatot, hogy az esetleg betörő ellenséggel minél gyorsabban, fel tudják venni a harcot.. 1 3) A megyei nemesség által hozott felemás hazafiságból fa­kadó rendeletek végrehajtását nagyban akadályozta a fizetéses tisztviselők magatartása. Már a rendeletek kibocsájtása, írás­ban való rögzítése is nehezen ment, mert az írnokok nagy része meg sem jelent az üléseken. A megyei apparátus bomlását mu­tató helyzetben még az ingadozó Halassy Gáspár másodal­23 Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve 353,

Next

/
Thumbnails
Contents