Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1955. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 1)
II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: Kármán műve-e A fejveszteség? (Megjegyzések a XVIII. századi magyar stíluskutatás módszertani kérdéseihez)
nagy dolgokat, fáradsággal keresni restellik." (XXXIII. Gyöngyösi és a magyar verselés.) Ebből a felfogásból vezethető le az író törekvése és merészsége az idegen szépségek áthozatalára, a magyar nyelv különböző kifejezési lehetőségeinek kipróbálására, fejlesztésére, új szavak alkotására, egyszóval a nyelvmüvelésre, a nyelvújításra. Ugyanide tartozik a nyelv lehetőségeivel való szabad kísérletezés is. Bessenyei átírja a maga stílusára Bornemisza Elektrájának egy részletét, ugyanígy jár el a Telemakust fordító Hallerrel és másokkal. Számos sikerült stílusparódiája van. Csokonai nagyszerű érzékkel üti meg a népmese hangját a Témpefőiben (Szuszmir meséje). De a nyelv lehetőségeivel való szabad, olykor szinte játékos kísérletezésnek tartom én az archaizálást, a nyelv egy letűnt korszakának a felelevenítését. Téves volna azt hinni, hogy a XVIII. század utolsó harmadát valamiféle szakadék választja el a régi magyar irodalomtól. Persze,, sok minden kéziratban lappang még, amit ma ismerünk, de a kor egyre határozottabb érdeklődéssel fordul irodalmi multunk emlékei és a régi magyar nyelv felé. A bécsi udvari könyvtárban a régi magyar irodalom termékeit is megtalálja és olvassa Bessenyei György, de előtte és utána még igen sokan. A kor nagy nyelvtudósa, Révai Miklós, már 1782ben lemásolja magának a Halotti Beszédet, egy év múlva pedig már értekezést ír róla. Ismeri a Pannóniai Éneket és néhány év múlva ki is adja Elegyes Versei függelékében több más régiséggel együtt. Baróti Szabó Dávid Kisded Szótára-ba (Kassa 1784.) béhordogatta ,,a Pázmányból, Molnárból, Páriz-Pápaiból, Gyöngyösiből s más egyéb könyvekből olvasott... ékes vagy fenn ritkán forgott szókat..." (Előbeszéd). Egy másik munkájában a XVI. és XVII. század számos nevezetes írójára hivatkozik, fróink tudják, hogy nyelvünk régen más volt, mint ma, hogy a mai nyelvállapot valamiféle fejlődésnek az eredménye. Révai úgy tartja pl., hogy a régi nyelv sokkal teljesebb és szebb volt. A Halotti Beszéd körül parázs vita fejlődik ki. Sokan csudálkoznak Dugonics Andrással együtt, hogy „ama falusi tót mesternek beszédjét" miért tartja olyan nagyra Sajnovics, „noha egy tót greslinél többet nem ér." (Etelka, I. 298. 1.) Sándor István viszont már bizonyos megrovással emlékszik meg az ilyenféle véleményekről és hozzáteszi: „De valaki a régiebb magyar könyveket forgatta s esméri, az másként ítélt felőle."(Sokféle, III. 93. 1.) Régi nyelvünkről tehát vitatkoznak, sokan nagyra becsülik a régiséget Révaival az élükön. Talán éppen ebből vezethető le az is, hogy a magyar nyelvművelésnek 1795 előtt a leg20 Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve 305,