Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1955. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 1)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bihari József—Horváth Tibor: Észrevételek a a fonéma problémájához

gesek, amelyek nem differenciálják a gondolat materiális, hangzós anyagát. Ezeket a hangokat általában variánsoknak szokták nevezni. A variánsoknak tulajdonképpen az a szerepük, hogy egy gondolat ábrázolására szolgáló hangsor másféle kiejtését tegyék lehetővé, anélkül, hogy megbontanák a hangsor egységét. Például ha az ember hangsorban a második szótagban az [e] fonéma variánsát a zárt [é] hangot alkalmazzuk, ezzel nem bomlik meg a hangsor egysége, mert az ember hangsor ugyanazt a fogalmat jelöli, mint az ember hangsor. Tehát a variánsok nem differenciálják a fogalom hangzós burkát, nem bontják meg á szó egységét. 1

8 ,,A dialektikus módszer azt tartja, hogy egyetlen természeti ielenség sem érthető meg, ha a többitől elszigetelten veszszük, ha kikapcsoljuk a környező jelenségekből..."

1

9 Sztálinnak' ebből a meghatározásából az következik, hogy a dialektikus materializmus alapján állva, a fonémákat sem vizsgálhatjuk a környező jelenségektől elszigetelten. Nem szakíthatjuk et a fonémák fiziológiai-akusztikai sajátosságait a beszédben betöltött funkciójuktól. Nem beszélhetünk fonémákról általában, egyes konkrét nyelvektől elszakítva, mert igen sok esetben tapasztalhatjuk, hogy azok a beszédhangok, amelyek egy bizonyos nyelvben két különböző fonémának tekinthetők, más nyelvben már csak ugyanazon fonéma variánsainak számítanak. Ilyen például az [e] és [éj hang, amely többek között a finnben két különböző fonéma, például lehte (levél) — lähte (elindul)ni, más nyelvekben viszont, például a magyar köznyelvben egy fonéma és annak variánsa (ember — ember)Másodszor ,,...- a dialektikus materializmus azt követelj, hogy a jelenségeket ne csak egymással való kölcsönös kapcsolatuk és egymástól való függésük alapján vizsgáljuk, hanem mozgásuk, változásuk, fejlődésük szempontjából is.'\

a

o A fonetika számára ez azt jelenti, hogy a fonéma problémáját csak akkor érthetjük meg, ha nem statikusan, történelmi Összefüggésükből kiragadva, hanem fejlődésükben, változásukban vizsgáljuk. Erre a fontos körülményre Sztálin elvtárs ís felhívia a figyelmünket „Marxizmus és nyelvtudomány" című cikkében: „... a nyelvet és fejlődéstörvényeit csak abban az esetben lehet megérteni, ha a legszorosabb kapcsolatban tárgyalják a társadalom történetével, annak a népnek a történetével, amelyé a tanulmányozott nyelv, amely ennek a nyelvnek alkotója és hordozója." 2

1 Ha a fonémák problémáját nem történeti összefüggésükben vizsgálnánk, nem értenénk meg például a magyar mássalhangzók rendszerét. Nem tudnánk megérteni, hogy miért 288