Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1955. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 1)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Adler Miklós: Rajzmódszertani irodalmunk

d) fázis. Különböző, megadott feltételek mellett kell forgás testeket ábrázolniok a tanulóknak. Pl. emlékezetből, rövid szemléltetés alapján, megadott derékszögű vetületek felhasználásával; adott formaelemekből kell építeniök, adott elemeket kell csonkítaniok. .. stb. e) fázis. Ilyen előzmények után, az összegyűjtött és tudatosított ismereteket most már arra használják fel, hogy egyszerű, két, legfeljebb három tárgyból összeállított csendéletet festenek meg a tanulók. Általában helyesen tette volna a szerző, ha sokkal konkrétabban beszélt volna egyes kérdésekről. Ezáltal valóban jobban biztosíthatta volna kitűzött célját, azt, hogy segítségére siet az általános iskolákban tanító kartársaknak. Kell az elmélet, és kell is elméletileg tisztázni, megvilágítani a gyakorlatot, de — ha a gyakorlat példái a szemléltetés célját is szolgálják — akkor ís konkréttá kell tenni azokat. Engels juttatja kifejezésre: „Ha a technika nagyobbrészt a tudomány állásától függ, úgy a tudomány még sokkal inkább függ a technika állásától és szükségleteitől. Ha a tudománynak valamilyen technikai szükséglete van, úgy ez jobban fejleszti a tudományt, tíz egyetemnél" — mondja Engels. Éppen ezért nem mindenütt meggyőző a „prakticizmustól" való irtózás, ami a könyvben újra, meg újra felmerül. Néha a gyakorlattól való irtózás húzódik meg mögötte, és a „Tiszta elmélethez" való vonzalom jut benne kifejezésre. A könyv harmadik fejezetének elején, a természetutáni rajzolásról szólva helyesen állapítja meg a szerző: az emberi tevékenységek legtöbbje szoros kapcsolatban áll a rajzolással. Vannak olyan területek is, amelyeken a rajznak döntő jelentősége van. Mégis azt kell tapasztalnunk, hogy ezekre a területekre ís úgy lépnek fiataljaink, hogy az általános iskolai képzésük óta egyáltalán nem volt kapcsolatuk a rajzolással. Azt is meg kell mondanunk ugyanakkor, hogy általános iskoláink legalább 70 százalékában nincs is rajztanár, tehát ifjúságunknak legfeljebb 30 százaléka tanul rajzot, hall egyáltalán valamit a művészetekről. A magasabb intézetek állandóan felpanaszolják a rajztanároknak, hogy az oda kerülő ifjak zöme nem képzett a rajzolásban, az elemi ismereteken kell ott elkezdeni a velük való foglalkozást: a ceruzahegyezéssel. Mintha ez a hiány éppen a rajztanárokon múlna. Legkevésbé lehet a rajztanárok számlájára írni e hiányokat. A III. fejezetben tervezetet vázol elénk a szerző, miként képzeli el az általa „politechnikai rajznak" nevezett tárgy anyagának meghatározását, módszeres kérdéseit. 101