Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1955. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 1)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Adler Miklós: Rajzmódszertani irodalmunk

gasabbfokú oktatási intézetekben. Azt kívánom hangsúlyozni, hogy tanítani azt lehet, ami ismeretanyag, — ami nem ismeretanyag, az nem is tanítható. Meg lehet tanítani a tanulókat arra, hogy milyen a rajzoló és festő ember sajátos megfigyelési módszere, meg lehet tanítani a tanulókat arra, hogy helyes távlatban ábrázoljanak tárgyakat, az ízléses alakításra, tervezésre... szóval sok mindenre meg lehet és kell is iskolás tanulóinkat tanítani. Művészkedésre nem lehet őket tanítani. Gondoljunk csak akár a természet-, akár a társadálomtudományokra. Ott is az a helyzet. Bizonyos alapvető ismeretanyag elsajátítása még nem jelent tudományos munkásságot. Viszont az is igaz, hogy miközben valaki ezeket az alapismereteket elsajátítja, bizonyosfokú támpontokat szerezhet azoknak a módszereknek tekintetében, amelyek a tudományos kutatásnak, vagyis a tudományos megismerő munkának a módszerei. Természetes ez így, hiszen azokat az ismereteket, amelyeket ma már alapismereteknek tekintünk, azokat is bizonyos módszerek alkalmazásával tárta fel az ember, eddigi munkája folyamán. A művészet terén pl. a perspektíva a renaissanceban igen jelentős művészeti mozzanatnak számított. Ma pedig természetes követelmény. Egyáltalán nem jelent művészi fokot, ha valaki helyes perspektívában ábrázol tárgyakat. A szerző akkor, amikor a tanulók rajzolói munkásságát el akarta valahová helyezni az emberi megismerő tevékenységek sorába, akkor így gondolkozhatott: „Van tudományos megismerés és van művészi megismerés. A gyermék rajzolói munkája is kell, hogy valahová tartozzék, tehát kézenfekvőnek látszott a művészi megismerés sorába illeszteni." Ez az elgondolás vezette el a túlságos leegyszerűsítéshez, vulgarizáláshoz. A könyv egy későbbi fejezetében megint visszatér ehhez a kérdéshez. így ír: „Amikor tehát a tanulmányt az egész ábrázoló tevékenység alapjába helyeztük, akkor a müvésziesség didaktikai elvét valósítottuk meg, ugyanazt, amit a tudományos tantárgyak a tudományosság elvén értenek". — S szinte önmagát biztatva és egy kicsit lovalva is így folytatja: „A művésziesség elve ilyen értelmezésben nem fellengzős elv, nem túlzás, hanem olyan szükségszerű valami, ami nélkül szocialista képalkotás el sem képzelhető. A művésziesség elvében gyökerezik éppen a valóság hű tükrözése és pártosság". (108. old.) De bizony ez igenis túlzás. Hogy miért az, arra már lényegében megadtam a feleletet, de még folytatom. Nem kell és nem lehet egy bizonyos emberi tevékenységet valamilyen „skatulyába" berakni. Még akkor sem, ha az a ska87