Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1979. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 15)

IV. MISCELLANEA - Dr. Bihari József-Rák Sándor: A hagyományos orosz nyelvtan bírálata egy svéd szlavista munkájában

Tulajdonképpen mindkét mondatban azt akaija megtudni a beszélő, hogy kié az a toll, amelyet az előadóban hagytak, de ezt a gondolatot különbözőképpen formálja meg. Az első esetben az alanynak tulajdonított cselekvés kétes (a tagadószó az ige előtt van); a második esetben azt állítjuk, hogy a toll az előadóban maradt, a beszélő kérdése és kétsége csak a személyre vonatkozik. 7.1. Külön részt szentel Pettersson munkájában a konkrét és absztrakt mozgást jelölő igéknek. Mint ismeretes, Karcevszki nyomán Iszacsenko így határozta meg a mozgást jelölő igéket: „A konkrét igét használjuk, ha a mozgás egyirányú, az absztrakt igét használjuk, ha a mozgás többirányú. Karcevszki példái: Koryja G IIICJ

I Bnepa B iiiKOjiy, H BCTPCTMJI npMHTejiH. Kor,n;a BHcpa H XOAMJ

I B uiKOJiy, si BCTpeTMJi npwHTeji«. Mindkét mondat helyes — mondja Karcevszki-, de a másodikból nem világos, hogy mikor találkoztam a barátommal: mikor mentem az iskolába, vagy mikor jöttem onnan el. Iszacsenko a következő példákat idézi: 51 Mfl

y no Jiccy (megyek az erdőbe valahova). H xo>K

y no Jiccy (céltalanul járkálok az erdőben). Ezen elmélet szerint az absztrakt ige használatát olyan mondatokban mint: npoÖKa njiaßacT. PCÖCHOK y>KC XOflMT, azzal a ténnyel magyarázzák, hogy ezen mondatokban az egyirányúság fogalma kifejezésének még a lehetősége is kizárt. Egészében — állítja Pettersson —, ez az elmélet helyes, de vannak olyan esetek, amikor Iszacsenko szabálya nem alkalmazható. Pl.: BajiepHÍi MnajioB — nepBbiíí JIÖTHHK, KOTopbiü JIE/RAJI M3 MocKBy B AMepHKy Mepc3 CcBcpHbiit nojuoc. Oh yTpoM BQ3MJ

I nac na CTannmo. Világos, hogy ezen mondatokra nem alkalmazható Iszacsenko szabálya módosítás nélkül, hiszen itt nem oda-vissza mozgásról van szó, mégis az absztrakt alakot Használtuk. De ha most azt mondjuk, hogy a konkrét igét akkor használjuk, amikor az állítmány egy olyan mozgásra vonatkozik, mely csak egy irányban megy végbe, ezáltal már kimondtuk azt a feltételt, hogy a kérdéses mozgásnak [+aktivitás] szintaktikai tulajdonságot kell tulajdonítani, azaz a mozgásnak konkrét szituációban kell, hogy végbemenjen — mondja Pettersson. Ha ez így van, akkor az előbb időzett mondatokat úgy értelmezhetjük, mint [- aktivitás] tulajdonságúakat, s így nem lehet őket tovább specializálni a helyhez kötöttség (locomotion) egy bizonyos tulajdonságának megfelelően. Jó lenne, ha a szóban forgó elmélet alkalmazható lenne olyan esetekben is, amikor a mozgást jelölő igét átvitt értelemben használjuk, pl. BpCMíI MflC

T. SCJICHOC He MflCT K rojiyöoiviy. Ilyen esetekben Iszacsenko magyarázata — Pettersson szerint - nem nagyon meggyőző: „Wird aber ein solches Werb in übertragener (nicht räumlicher) Be den tung verwendet, so bleibt meist nur ein Glied übrig. Man kan zwar sagen: MOM nacn 6eryT 'meine Uhr geht vor (wörtlich: „läuft), BpeMfl 6C>KHT ,die Zeit flieht', aber niemals ^MacbL_6eniior;oder denn ÖeraT

b ist mit der konkreten Vorstellung vom 'Hin-und Herlaufen' verbunden". (Isacenko, 1962. 424). Nos — mondja Pettersson — ez igaz, de nehéz megérteni, hogy az átvitt értelemben használt mozgást jelölő igéknél (h;JTM: STO CMy tlC H^CT; BeCT

M: OHa BCflC

T O/JHHOKMH OÖpa3 >KH3Hm) milyen értelemben lehet egyirányúságról vagy nem egyirányúságról beszélni. Ugyanez a probléma a következő mondatokban is: