Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1979. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 15)

II. TANULMÁNYOK A NYELV-, AZ IRODALOMÉS - Bertha Csilla: A nó dráma yeatsi változata

mentesek eléggé minden köteléktől ahhoz, hogy a tökéletességről szólhassanak." 9 (Szili József fordítása) A szimbólum tehát nyilvánvalóan a teljes valósághoz vezető út Yeats számára, s ez elgondolás megint csak kapcsolópontot jelent a francia szimbolistákkal. Másik művészi elve a távoliság, a személyes élménytől és érzéstől s a mindennapi élettől való távolság volt. Szerinte a művészetnek személytelennek kell lennie; a tragédia ugyan a művész lelkéből születik, de „abból a lélekből, amely egyforma mindenkiben"

1

0 . A művészi ihlet, a képek, szimbólumok az „Anima Mundi"-val való pillanatnyi találkozásokból származnak (ez hasonló Jung „kollektív tudattalan"-jához), „amelynek a benne foglalt egyéni emlékezetektől független emlékezete van, bár azok állandóan gazdagítják ezt képeikkel, gondolataikkal".

1

1 Az ilyen művészet elsősorban a legegyszerűbb, egzisztenciális érzéseket, szenvedélyeket fejezi ki, s mivel ezek mindenkiben visszhangoznak, a távolság a konkrét élettől egyben a közönség lelki életéhez való intim közelséget is jelenti. Nyilvánvaló, hogy Yeatset ízlése, művészi elvei — miként a szimbolistákat általában — élesen szembeállították korának kommersz, naturalista színházával. Ahogy Mallarmé „templom"-nak nevezte az általa áhított új színházat, úgy Yeats ,,papság"-nak a drámaírókat. A költői drámát akarta felújítani: „A színház rituáléval kezdődött, s nem érheti el egykori nagyságát újra anélkül, hogy a szavaknak visszaadná ősi hatalmukat."

1

2 Ez csak kis, bensőséges színházban lehetséges, ahol a bemutatandó darabok „legnagyobb részükben távoliak, szellemiek és ideálisak lesznek"

1

3. A tragédiában a jellem, az egyéniség háttérbe szorul, a nagy tragikus pillanatokban „minden csupa líraiság, tiszta szenvedély"

1

4. A hétköznapi világ eltűnik, „és az üresen hagyott helyeket megtöltjük ritmussal, egyensúllyal, rendszerrel, s olyan képekkel, amelyek óriási szenvedélyekre, az elmúlt idők homályosságára, s a transz szélén kísértő álmokra emlékeztetnek." Az ilyen tragédia álmodozásba, csaknem transzba bűvöli a nézőket, s „a.színpadon levő személyek . . . addig emelkednek, amíg magává az emberiséggé válnak."

1

5 Bár korai — inkább allegorikus, mint szimbolikus — darabjai még többnyire a romantikus költői dráma hagyományaihoz kapcsolódnak, mégis néhány színpadi újítása arra mutat, hogy ez az egyéni drámafelfogás egy másfajta, modernebb drámai művészet, előadásmód csíráit is magában hordozta. Már 1904-ben maszkot alkalmazott, továbbá azt kívánta, hogy a színpadi mozgás lassú, dekoratív és ritmikus legyen, a beszéd jól hallható és zenei, a minden téren való egyszerűsítés pedig az illúziókeltés elkerülését célozza.

1

6 Világosan látszik, hogy Yeats mind filozófiai, mind esztétikai nézeteivel feltűnően közel állt a nóhoz, mielőtt arról hallhatott volna. A nó szó jelentése: teljesítmény, tehetség, képesség, tudás. A japán nó a színjátszás legősibb állapotát rögzítő színház, a sinto rítusok táncaiból ered (bár Székely György szerint sok európai elmélettel ellentétben a „kezdetek profán jellegűek voltak"

1

7), majd a XIII—XIV. századi katonai arisztokrácia zenéje és táncai módosították, később a buddhizmus, kivált a Zen-buddhizmus kölcsönzött filozófiai szemléletet és erkölcsi célt neki: a színész és a néző személyisége építésének célját. Ebben az arisztokratikus művészi formában az ember szellemi élményei játszódnak le szimbolikusan és rituálisan. A kozmikus, organikus szemléletű dráma a teljes embert fejezi ki (test-lélek-szellem egységében), s szavakon túli eszközökkel is akar kommunikálni. Szó, mozgás, zene, ének és tánc tökéletes harmóniában egészítik ki egymás hatóerejét, miként a főszereplőét a kórus és a zenészek. A főhős mitológiai vagy történelmi alak, s az ilyen jellegű cselekmény központja rendszerint az ő istenekkel vagy szellemekkel való találkozása. A színészi játék és az előadás a legszigorúbb szabályok szerint a végsőkig lecsiszolt, feszes, kötött, de lírai hangulatú. A rendkívül dekoratív öltözetű színészek pontos, stilizált, rítusszerű mozgását — akik közül néhányan maszkot viselnek, amelyek maguk is műremekek — s a többnyire recitált szövegmondást a zenészek ütő255