Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1979. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 15)

II. TANULMÁNYOK A NYELV-, AZ IRODALOMÉS - Kaló Ferenc: A. I. Herzen a korabeli orosz és francia színházról

A I. HERZEN A KORABELI OROSZ ÉS FRANCIA SZÍNHÁZRÓL KA LÓ FERENC (Közlésre érkezett: 1979. január 5.) Herzen szerteágazó tevékenységében megkülönböztetett figyelmet érdemel az az érdeklődés, amelyet a színház, annak rendeltetése, az életben betöltendő szerepe iránt tanúsított. Szeretett színházba járni, szinte minden alkalmat megragadott, amit a korabeli moszkvai, pétervári színházak felkínáltak, de ez a vonzódás az emigrációs években sem halványult el. Naplójából, leveleiből nemcsak az orosz, francia, olasz színházak repertoárját ismerhetjük meg, de egyúttal értékes képet kaphatunk a kor egy-egy vezető színészéről, a színházak közönségéről, a színművészet hivatásáról is. A színházszeretet okait keresve eljutunk Herzen esztétikájának alapelvéhez: a művészetek és a valóság elengedhetetlen kapcsolatának hirdetéséhez. Ez nála a művészet valamennyi területén fontos kritérium, de a színház esetében még fokozottabban így van, hiszen a színművészet a legközvetlenebb módon képes kapcsolatot teremteni a közönséggel. A színházban az alkotási folyamat mintegy kétoldalú. A színész azonnal, közvetlenül lemérheti a hatást, amelyet játékával a nézőben kivált; fölösleges, késleltető áttétek nincsenek. A néző a függöny legördüléséig egy más, a színészek, díszletek teremtette világban él, sőt tovább is az élmény hatása alatt marad. Egy-egy színdarabbal, egy-egy igazán jó színészi játékkal formálni lehet a közönség ízlését, szociális-politikai, erkölcsi nézeteit. Nyilvánvalóan e közvetlen élménynyújtás hatalmas erejére gondolt Herzen, amikor — egy színházi előadás után — naplójába (1842. szeptember 13) az alábbiakat írta: „A színpad. . . az irodalom parlamentje, szószék,. . . a művészet temploma. . . Általa a jelenkor kérdéseit lehet megoldani, de legalábbis megtárgyalni,. . . ami hatásában rendkívüli. Ez nem előadótermi előadás, nem prédikáció, hanem valójában a minden részletében kibontott élet. . ."(1) A színház közönségformáló erejébe vetett hitét, az aktuális társadalmi, politikai, etikai kérdések felvetésének, megoldásának lehetőségébe vetett bizalmát bizonyítja az is, hogy — szépírói munkássága kezdetén — maga Herzen is próbálkozott színpadi művek írásával. 1838-ban „Licinius" címmel írt egy, az ókori Rómában játszódó drámát, amelyben az ókori világ és a kereszténység összeütközésének bemutatásával, a régi rend elkerülhetetlen bukásának érzékeltetésével — áttételesen — az oroszországi viszonyokra is utalt. A főhős — miként ekkoriban Herzen is — egy más világot, egy jobb jövőt kívánt ugyan, de annak elérésére vajmi kevés biztatót látott. Az 1839-ben írt „William Penn" című színművében is hasonló gondolatokat ébreszt Herzen, hiszen a vallásszabadság hirdetéséért börtönbe került, majd Észak-Amerikában államszervező tevékenységet kifejtő angol politikus útjának megrajzolásakor érezhető, hogy az amerikai, tehát az új viszonyok sem mentesek ellentmondásoktól. 203