Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1979. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 15)

II. TANULMÁNYOK A NYELV-, AZ IRODALOMÉS - A TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK KÖRÉBŐL - Dr. Bakos József: Nemcsak toldalékok (A kötött morfémák önálló közlő- és kifejező szerepe)

7. Nyelvünket jellemző tipológiai sajátság a képzőkben való gazdagság. A különböző képzőknek igen változatos nyelvi szerep jut, s különösen ki kell emelnünk kifejező, ábrázoló és atmoszférateremtő erejüket. Az sem véletlen, hogy a képzők fogalomerősítő és -fokozó jellegüknél fogva gyakran olyan mikro- és makrokontextusi funkciót is vállalnak magukra, amely elhatároló értékű az olvasóra tett hatásmechanizmusban is. Mi ebben a tanulmányunkban elsősorban azokat az önálló nyelvi szereppel felruházott képzőket állítjuk előtérbe, amelyek a sok összetevőjű gondolati viszonyok sűrítésére éppen úgy alkalmasak, mint a sokszínű valóságélmény érzékletes nyelvi megformálására is. Éppen ezért jelentkeznek versbeli kulcsszói szerepekben is. 8. Különösen gyakori és igen termékeny nyelvi funkciót vállalnak a legkülönbözőbb stílusrétegekben és beszédhelyzetekben fosztóképzőink (Vö. Kőháti Zsolt: A fosztóképzők költői szerepei, Nyr. 97: 182—188.). Néhány jellemző példát mutatunk be érzékeltetésére. Király István Adyról írt nagy tanulmányából idézzük első jellemző példánkat: „Ady tagadásokba volt befalazva aző életében, az ő világképében is mindig az állítás. S hiába keresett kiutakat a nyugtalan gondolat ebből a fojtó bezártságból, mindenfelé a -talan, -telen-ekbe ütközött bele" (Király: Ady Endre II. k. 122). Az általános emberi hiányérzetet akarta érzékeltetni egy előadó ezzel a mondatával „A talanságok és telemégek gyűrűjéből alig tudunk kitörni". Hogy költőink oly gyakran élnek fosztóképzős megnevezésekkel és a fosztóképzők „hegemóniájáról" már egy verscím is hírt ad (vö. Solymos Ida: Fosztóképzők hegemóniája), csak azt bizonyítja, hogy a fosztóképzők alaktani változásaira bizonyos nyelven túli összefüggéseket is feltáró funkciót bízhat a költő. Vészi Endre Fosztóképzős ballada című versét csupa fosztóképzőkkel alkotott szavakból, nyelvi formákból építi fel: „Élni az életet fénytelen / élni az életet lomtalan / sikertelen / vigasztalan / élni az életet hontalan / otthontalan / szenvedve élni szenvtelen, / álomtalan". Előtérbe tolakodnak a vers nyelvi formálásában, s a képi-gondolati összefüggések meghatározásában a fosztóképzők alakváltozatai. Az olvasó már alig figyel a szavak jelentéstartalmára, s a versalkotó szavak végéről már szinte leszakadnak a kötött morfémák. Önálló életet kezdenek élni, s önmagukban utalnak a nyelven túli valóság összefüggéseire: a kifosztottságra, a reménytelenségre. Az olvasót szinte hatalmába keríti az állandóan ismétlődő fosztóképzők hosszú sora. Ez is magyarázza azt a költői gyakorlatot, hogy több mai költőnk versében már valóban önállóan vállalnak kifejező, közlő szerepet a -talan, -telen és a -tlan, -tlen képzők. Ennek a gyakorlatnak is van értékes előzménye, hagyománya. Lányi Sarolta Jelző-rendszer című versében csupa fosztóképzős szóalakot sorakoztat fel, s megvallja, hogy „a céltalan, könyörtelen / értelmetlen, embertelen / élet" kényszerítette erre a költőt. Gábor Andor már verscímül használja fel a -talan, -telen kötött morfémaváltozatokat. Nem előzmény nélküli tehát az, hogy Károlyi Amy a kétalakú fosztóképzőt nemcsak verscímül, hanem verskötete címéül is felhasználja. Mind a versből, mind a kötetben domináns szerepet vállaló alkotásokból kitűnik, hogy jó érzékkel nagyította fel a költőnő a -talan, -telen toldalékok önálló stüusértékét. Minden felesleges lefosztódott a kötet címéül jelentkező nyelvi formáról, s mégsem egyszerű játéknak, szokatlan és meghökkentő egyénieskedésnek, vagy éppen furcsa ötletnek tekintjük ezt a címadást. A -talan, -telen cím az egész kötet mondanivalójáról is árulkodik (Vö. Kiss Tamás: A megfosztott világ, Alföld, 1973. 4. sz.). Az alábbiakban azokat a versrészleteket mutatjuk be, amelyekben a fosztóképzők önálló szói értéket kapnak, sőt a szószerkezetek funkcióját is önmagukra vállalják. S hogy miért oly gyakran, arra ez a versrészlet ad tömör választ: „Minden olyan talan és telen / talán nem is reménytelen / csak képtelenül képtelen. / Fosztóképzők között ülünk / 10* 147