Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1979. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 15)

I. TANULMÁNYOK AZ OKTATÁS ÉS NEVELÉS KÉRDÉSEIRŐL - Dr. Illényi Domonkos: A neokolonialista gazdaság és ideológia főbb kérdései

által meghódított afrikai területeket „védnökség" címszó alatt említik a megvizsgált NSZK-tankönyvek. Az afrikai területek „európaizálása" mellett a „civilizálás" kifejezést használják leginkább „a fehér ember" uralmának igazolására és dicsőítésére. Ennek alapján megállapítható, hogy az ábrázolás ilyen módszertani és tartalmi alapon a kapitalizmus profitérdeke és a kapitalista gyarmati uralom és neokolonialista kizsákmányolás közötti szoros kapcsolatot nem képes bemutatni és tendenciózusan nem is kívánja feltárni azt. Az ifjúság oktatására, nevelésére szolgáló könyvekben nem ritka a következő megfogalmazás: „. . . mindenki előtt világos, hogy az ipari országoknak segíteniük kell a fejlődő országoknak. Ez emberi és keresztényi kötelességünk. A fejlődő országok nincsenek abban a helyzetben, hogy a társadalmi-gazdasági változást saját erőből, rövid idő alatt végrehajtsák."

6 Ebből világosan következik, hogy rá vannak utalva az ipari államok támogatására. És az ipari államoknak „segíteniük" kell, „minden mulasztás örökre elveszett lehetőséget jelenthet, a nemdöntés vagy a döntés hiánya is döntés, döntés a kiszorulásunkról", — írja a „gazdasági együttműködés szövetségi minisztere", Hans-Jürgen Wischnewsky.

7 Ez a kiindulópontja, alapja annak az ideológiai expanziónak, amely a nyugatnémet neokoloniaiizmus előkészítője, kísérőjelensége és igazolója. „A KULTÚRÁK SZINTÉZISÉNEK FILOZÓFIÁJA" A tőke kiszorulásának és kiszorításának számos ellensége van a fejlődő világban is, attól függően, hogy milyen kapcsolatok fűzik a helyi tőkét s a tőle függő ideológiát a nemzetközi imperializmushoz. A neokoloniaiizmus gondolatkörének és gyakorlatának a „társkeresésére" és a reflexiók felmérésére ad lehetőséget az ún. „kultúrák szintézisének filozófiája". Nagyon sok híve van afrikai, ázsiai és latin-amerikai országokban, ahol a különböző kultúrák egymásra hatását, egymásmellettiségét a helyi, de a neokolonialista kapcsolatok fenntartásában érdekelt tőke felhasználhatta az egyenlőtlen történelmi kapcsolatok mai igazolására és elfogadtatására. Az indiai B. B. Gokhale professzor, az egyik bombayi főiskola tanára írja, hogy India számára a nagymogulok ideje óta „az igazi kultúrát" az európaiak megjelenése hozta. Az volt a történelmi hivatásuk, hogy India szellemi és anyagi életét két kontinens kultúrájának egyesítésével megtermékenyítsék. Gokhale dicsőítette a német India-kutatókat, az angol Kelet-Indiai Társaságot, annak gyarmati uralmát. Megjegyezte ugyan, hogy azért „kisebb-nagyobb igazságtalanság" történt a „két kultúra egyesítése idején". Végső következtetése az imperializmus számára több, mint biztató: ma is meg kell tartani ezt a nyugatbarát orientációt, mert „Indiában Kelet—Nyugat szintézise" megteremthető, amely a kultúra és a civilizáció új, magasabb típusa, s „egyben az indiai tradíciókon nyugvó nyugati dinamizmus" az ország jövőjét szolgálja.

8 A neokoloniaiizmus ideológusai szívesen beszélnek tehát mindkét részről keletnyugati kölcsönhatásról, a kulturális kapcsolatok „ősi termékenyítő" hatásáról; ignorálják vagy elhallgatják azonban a volt gyarmati és függő országok kizsákmányolásának tényét s ebben a monopóliumok szerepét. Ezáltal a keleti és déli népek antikoloniális forradalmának lényegét torzítják el, amennyiben azt Nyugat ideológiai és kulturális hatása törvényszerű végeredményének mutatják be. E tézis segítségével a neokolonialista ideológusok egész sor fontos tényezőt hagynak figyelmen kívül. Mindenekelőtt azt, hogy az elnyomott népek számára éppen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom nyitotta meg a nemzeti és szociális felszabadulás útját. 13