Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1978. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 14)
Táncdallam a Maros-Torda megyei gyűjtésből Bartóknak sok terve volt az év további részére is. Augusztusban Moldvába akart menni, hogy ott a csángó és a román népzenét tanulmányozza. Közbeszólt azonban a háború, s ezek a tervek sem akkor sem pedig később nem valósulhattak meg. A további gyüjtöutak 1915 -1917 Bartók a háború kitörése után nem sokkal levelet írt ion Bianunak, a Román Tudományos Akadémia könyvtárosának a máramarosi gyűjtés kiadásának ügyében/ 1 Ebben a levélben olvashatjuk a következő sorokat: „Már régóta akartam írrn Önnek, de az események olyan izgalmat váltottak ki belőlem, hogy szinte megbénítottak. Amit leginkább óhajtanék az, hogy legalább köztünk és Románia között maradjon fenn a béke. De akármi történjék is, megkezdett munkámhoz hű maradok: életem céljának tekintem, hogy folytassam és befejezzem a román népzene tanulmányozását legalább Erdélyben . .." 1915-ben nem gyűjtött román népzenét. Erre az időre esik Zólyom megyei gyűjtőútja. Az itt talált pásztordalok, lakodalmi énekek, a szenagyujteshez kapcsolodo dallamok a maguk jellemző - lid, mixolid - melodikus fordulataival, talán emlékeztették bizonyos bihari dallamokra. De emlékeket ébreszthetett maga a táj is. Az Alacsony-Tátra alatt fekvő Hédel nevű faluból így ír feleségének: „Nagyszerű vadirtások vannak a hegyoldalakon, fantasztikus százéves korhadt fatörzsekkel, villámsújtotta fákkal. Az erdők legnagyobb része olyan amilyent mi szeretünk. Aztán sötét völgyekben zuhogó patakok, megint nagy, széles magas hegyhátak . . ," 2 2. Mintha 1910-es móc-vjdéki útjáról írna! A román népdalok utáni vágyakozását mutatják ebben az évben keletkezett kompozíciói is. (A Román népi táncok, a Kolindák két sorozata, a Szonatina, a Kilenc román népdal énekhangra és zongorára valamint a 4 szólamú női karra írt Két román népdal.) 1916 nyarán, valószínűleg marosvásárhelyi tartózkodása idején, különböző vidékre való román katonáktól jegyez le dallamokat 2 3 Nagyobbszabású gyűjtőútra csak egy évvel később került sor 1917 júliusában több Arad megyei községben járt, majd ezt követően nemsokára ismét elindult, a számára oly kedves bihari vidékre. Ez alkalommal azonban nem egyedül ment Útjára magával vitte Tango Egisto-t, az operaház kiváló olasz karmesterét, aki nem sokkal ennek előtte nagy sikerrel mutatta táncjátékát, a Fából faragott királyfit. 404