Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1978. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 14)

reá."

1

6 E nyilatkozat után úgy véljük, fölösleges is hangsúlyozni, hogy tudós geográfusunk számára egy percig sem volt kétséges az a kortársak körében is általánosan elfogadott föltevés, hogy a Kárpát-medence politikailag legszámottevőbb etnikai állománya a magyarság, Hoitsy legföljebb csak érveinek sajátos voltával tüntethetett. Miután a maga módján körvonalazta a magyar nemzet „feladatait", amelyeknek hosszú századokra biztosítaniuk kellett volna az ország jövendőjét, és a kuriózumot sem nélkülöző teóriájával „igazolta" e célok „históriai jogosultságát", azokat a kül- és belpolitikai tényezőket vette bonckés alá, melyek akadályozhatták a nemzetet küldetése teljesítésében. A kilencvenes évek nemzetközi fejleményeiről szólva, melyek közismerten a Monarchia külpolitikai elszigetelődését és az európai erőviszonyok olyan átalakulását vonták maguk után, amelyek hovatovább a dualista állam nagyhatalmi státuszát is megkérdőjelezték, Hoitsy kifejtette, hogy a korabeli Európát a növekvő békevágy jellemzi, mint írta, ,,. . . látjuk, hogy a nemzetközi ellentétek szelídülnek."

1

7 Az általános béke óhaját, melyet ő az internacionalizmus terjedésével,

1

8 valamint a „haza eszméjének" halványulásával

1

9 magyarázott, azonban nem tartotta zavaró tényezőnek, mivel mind a világbékét, mind a szocialista eszméket gyökértelen utópiának tekintette.

2

0 A pánszláv veszélyt - mindenesetre több joggal — mint az erősödő munkásmozgalmat —, ugyancsak „leírta", mondván, hogy a szomszédos szláv népek vallásában megnyilatkozó különbségek, valamint azok kölcsönös politikai vetélkedése, továbbá az a nagyfokú féltékenység, amely a nyugati hatalmak részéről Oroszországgal szemben megnyilvánul, nem veszélyez- J tetheti tartósan a magyar állam hegemonista törekvéseit.

2

1 Láttuk, geográfusunk Ausztriát tekintette a kettős állam gyengébb pólusának, ezért szerette volna a Habsburg-házat nemzeti dinasztiává kvalifikálni, hogy azzal fokozottabb mértékben ismertethesse el a magyar állam politikai igényeit. „. . . A dinasztiának nemzetivé tétele pedig többet fog használni a magyar nemzetnek, mint egy szerencsésen végződő háború" — állította Hoitsy —

2

2 mert úgy gondolta, hogy e lépés növelni fogja a nemzet presztízsét, s kedvezően befolyásolja majd a nemzetiségi tömegek magatartását. A Habsburgok ,,megmagyarosításának" folyamatát úgy képzelte el, hogy egyrészt kifejlesztik a „nemzet royalista érzéseit"

2

3 , másrészt pedig száműznek a politikai életből minden olyan ellentétet, mely nézeteltérésre adhat okot a nemzet és annak királya között.

2

4 A cél irrealitására és a megvalósítás eszközeinek komolytalanságára úgy véljük, kár is szót vesztegetni, mert azok képtelenségénél már csak tudorunk politikai antitalentuma volt nagyobb. íme, „egy csokor" Hoitsy úr délibábos nacionalizmusából, aki nem látta meg a pusztuló magyar falut, az egykét, s akinek szava sem volt a kétségbeesettekről, a kitántorgó százezrekről, a nemzetet hatalmába kerítő öngyilkos indulatról, a végvidékein etnikai szigetekre töredező magyarságról — egyszóval a nemzet igazi bajairól. Mint minden hódító, a hódítás napóleoni vágyától megszállott (de annak zsenijét tökéletesen nélkülöző) Hoitsy is tisztában volt vele, hogy tervei csak ütőképes hadsereg birtokában válthatók valóra. Ám szomorúan kellett konstatálnia, hogy „.. . a közös hadseregben hiányzik a közös ideálért dobogó szív,"

2

5 terveinek megvalósítását így az önálló magyar hadseregre alapozta. Ennek megteremtését egyébként igen egyszerűnek vélte, csupán arra van szükség, hogy az osztrák—magyar hadsereg harcászati egységének megbontása nélkül érvényre jusson a magyar csapatok nemzeti szelleme,

2

6 mely — mintegy varázsütésre — automatikusan létrejöhet, ha a magyar ezredek tisztjei felveszik a magyar állampolgárságot, illetve a magyar ezredekben bevezetik a nemzeti vezényszót, amely azzal a „szükségszerű" következménnyel fog járni, hogy azok előbb vagy utóbb 396