Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1978. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 14)

azonban, hogy miben állottak voltaképp ezek a remények, mélyen hallgatott, mint ahogy arról sem nyilatkozott, hogy a nemzeti szuverenitás néhány alapvető attribútumát nélkülöző Magyarország miként érvényesíthette volna önálló politikai akaratát az efféle kérdésekben közismerten intranzingens magatartást tanúsító Ferenc Józseffel szemben. Az ilyen „mellékes" kérdésektől magát egy cseppet sem zavartató Hoitsy Dalmácia sorsának alternatíváin töprengve, nagyvonalúan túltette magát saját, fennen hirdetett földrajzi elvein, tudniillik azon az elemi tényen, hogy a dalmát föld a Balkán vízválasztójának túlsó oldalán terül el, a hódítás jogát már közgazdasági szükséggel magyarázta, kijelentvén, hogy Magyarországnak szüksége van a forgalmas kikötővárosokra.

1

0 Majd a reális megfontolásoknak végképp búcsút intve keletnek fordult, és minden érvelés és magyarázat nélkül, Románia és Bulgária meghódítását vette tervbe, nem vélvén távolinak az időt, amikor Szófia utcáinak forgatagában is magyar beszédet hallani.

1

1 Az előbbiekben ismertetett hódítási sorozattól kitervelőjük — teljes joggal! — azt várta, hogy Magyarország elsőrangú európai hatalom lesz, ám téved az olvasó, ha azt hiszi, hogy ezzel Hoitsy Pál lázálmainak a végére jutottunk. A déli hódítások befejeztével a nyugati irányú térfoglalás lehetőségeit vette fontolóra a harminc milliós Nagymagyarország fanatikus prófétája, bár az utóbbi esetben a lojalitástól fékezve, már nagyobb önmérsékletről tett tanúságot, ugyanis ennek lehetőségét arra a később bekövetkező időpontra helyezte, amidőn a magyar államra hárult volna az osztrák tartományok megmentésének szerepe.

1

2 Itt kívánok rámutatni arra, hogy nemcsak Hoitsy Pál,hanem a kortárs politikusok egész sora osztotta a felfogást, mely szerint a belpolitikai válságoktól gyötört Ausztria többé nem képes eleget tenni annak a vezetőszerepnek, melyet korábban birtokolt, következésképp azt hangsúlyozták, hogy a dualista állam politikai súlyát a magyar korona országaira kell áthelyezni. Mint arra már tanulmánykötetében Diószegi István is rámutatott, a századvég politikusai, illetve politikus generációi a „. . . tételt, hogy Ausztria erős, amely védelmet nyújt és Magyarország gyenge, mely oltalomra szorul, tökéletesen megfordították. Az új felfogás szerint, melyet Ciszlajtánia tartós válságára alapoztak, Magyarország volt a Monarchia tulajdonképpeni tartóoszlopa."

1

3 Hoitsynak azt a felfogását, miszerint „. . . be kell következnie annak az időnek, midőn a hatalmi túlsúly a kettős Monarchiában Magyarországra esik . . ."

1

4 csak megerősítették azon vizsgálatai, melynek során a Kárpát-medencei népek történetét tanulmányozta, különös figyelmet szentelve azon belül is a magyarság politikai szerepének. Studiumának alapgondolatai az alábbiakban foglalhatók össze. Miután joggal szögezte le, hogy az államalapítás műve a jelzett térségben sokkal nagyobb akadályokba' ütközött mint kontinensünk nyugati felén, ahol a kelet méhéből időről időre kilökődő néphullámok nem fenyegették nyomtalan pusztulással az ott élőket, annak a véleményének adott hangot, hogy a Kárpát-medencében kialakuló államnak „. . . csak akkor volt némi állandósága,... ha egyetlen nemzet bírta az egész területet."

1

5 Abban az esetben viszont — folytatta gondolatmenetét — ha nem egy jogar alatt összpontosult a politikai főhatalom, akkor a kárpát-európai népek békéjét a szakadatlan küzdelmek epochája váltotta fel. Tekintettel arra, hogy a fiatal magyar királyság valóban az egyik legjelentékenyebb politikai tényezője lett a Kárpátok övezte tájnak, Hoitsy számára önként adódott az a ,Jiistóriai" érv, mely a magyar nemzet szuprematív törekvéseit a történeti fejlődés szerves következményének tekintette. Nemzetszemléletének abszurditása azonban akkor érte el tetőfokát, amikor teljes komolysággal állította azt, hogy a függetlenségétől megfosztatott és idegen birodalom keretei közé kényszerített magyarság történelmének e mélypontján sem veszített abból a jelentős politikai szerepből, melyet korábban vitt, mert „. . . az egész birodalom sorsára a Duna-Tisza menti tartomány nehezedett 395