Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1978. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 14)

mint az idealizált objektumok idealizált feltételek közötti vizsgálatát, továbbá az így kapott ismeretek átvitelét a tanulmányozandó objektumra. Ezen értelmezés alapján úgy véljük, az idealizáció számos olyan gnoszeológiai sajátosságát tárhatjuk fel, amelyek a hagyományos értelmezésnél rejtve maradnának. Az idealizációs módszer tehát egyfelől a megismerés objektumával objektív megfelelési viszonyban levő, és a megismerés során azt helyettesítő eszmei rendszer (idealizált objektum) megalkotása, másrészt a megismerés objektumánál az idealizált objektum tanulmányozása révén új információ szerzését lehetővé tevő gondolati tevékenység. Ebben az értelmezésben tehát az idealizáció az objektum megismerésének eszköze, amelynek legfontosabb gnoszeológiai funkciója az objektum megismerésének elősegítése. Ezért vizsgálataink során leginkább ezen értelmezésben beszélünk az idealizációról.

7 Figyelembe véve egyfelől az idealizáció értelmezésének sokféleségét, másfelől gnoszeológiai funkcióinak gazdagságát, a tudományos megismerésben való alkalmazásának változékonyságát, jogosan merül fel a kérdés: megoldható-e az idealizáció mint folyamat és mint e folyamat eredményét jelentő idealizált objektum egységében megjelenő IDEALIZÁCIÓS MÓDSZER általános fogalma, amely átfogja s tartalmazza az egymástól lényegesen eltérő jelentéseit, értelmezéseit? Véleményünk szerint az egységes értelmezés lehetséges, ha nem valamiféle „végleges" idealizáció definíciót kívánunk adni, hanem meghatározottságában is nyitottat, ha elsősorban az idealizáció-meghatározás problémáit vizsgáljuk. Mindenekelőtt az idealizáció a tudományos megismerés egyik ESZKÖZE, amely elválaszthatatlan magától a megismeréstől. Ezért az idealizáció csak a megismerés folyamatában létezik, s lényegi sajátosságait csak úgy tárhatjuk fel, ha a megismerés folyamatába ágyazva elemezzük gnoszeológiai sajátosságait. 1.2 Az idealizáció gnoszeológiai jellemzése Mint ismeretes, a marxista ismeretelmélet abból indul ki, hogy az idealizáció az anyagi világ ember általi visszatükrözésének sajátos eszköze. Ha az idealizáció ezt a funkciót ugyanolyan módon teljesítené, mint a gondolkodási tevékenységgel vagy az érzéki észleléssel kapcsolatos egyéb megismerési formák és eszközök, ill. ha az idealizált objektumokat azonosítani lehetne bármely elvont képmással (elmélettel) vagy érzéki képmással, akkor nyilvánvalóan nem lenne célszerű az idealizációról, mint a megismerés sajátos formájáról vagy eszközéről beszélni. Az idealizáció elemzése során azonban kitűnik, hogy bár a megismerés egyéb formáira is jellemző funkciókkal rendelkezik, ám ezeket sajátos módon teljesíti. Ez a sajátosság azzal függ össze, hogy sok esetben szükséges az összefüggések valamely összességének, amelyek egy rendszer elemei között állnak fenn, olyan formájú visszatükrözése, rögzítése, hogy közben bizonyos fokig elvonatkoztatunk maguknak az elemeknek a természetétől, minőségétől, tulajdonságainak intenzitásától, és létrehozzuk az eredeti objektum (objektumok) néhány ismert tulajdonságát felfokozott mértékben reprodukáló, de attól más paraméterekben szükségképpen eltérő eszmei gondolati rendszert és ezen az eszmei rendszeren (idealizált objektumon) végezzük el a szükséges elemzéseket. Kocsondi a modellekkel összefüggésben írja, de az idealizációs módszere is helytálló: „a kutató a megismerés közvetlen kutatása helyett egy vele meghatározott objektív megfelelési viszonyban (analógia, izomorfizmus, homomorfizmus) levő,. . . mesterséges objektum tanulmányozásához folyamodhat, hogy megismerve ezt az utóbbi objektumot (ill. bizonyos oldalait, sajátosságait, törvényszerűségeit) új információt nyerjen magáról a megismerés objektumáról."

8 Az ilyen idealizált objektumok megalkotásakor elvonatkoztatunk attól is, hogy ezek az objektumok a valóságban (bár11