Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1978. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 14)

milyenek legyenek is a feltételek) nem jöhetnek létre, nem alkothatók meg. Engels ,,A természet dialektikájában" Carnot „ideális gőzgépének" példáján mindezt kitűnően szemlélteti: „Tanulmányozta a gőzgépet, elemezte, úgy találta, hogy az a folyamat, amely a lényegét alkotja, nem tiszta formában jelenik meg benne, mindenféle mellékfolyamatok takarják el. Kiküszöbölte ezeket a lényeges folyamat szempontjából közömbös mellékkörülményeket és ideális gőzgépet (vagy gázgépet) szerkesztett, amely ugyan éppúgy nem állítható elő, mint például egy mértani vonal vagy sík, de a maga módján ugyanazt a szolgálatot teszi, mint ezek a matemetikai absztrakciók: tisztán, függetlenül, hamisíthatatlanul mutatja be a folyamatot."

9 Az idealizáció folyamatában az idealizált objektumra való határátmenet során az aktuális végtelenség absztrakciója esetén elvonatkoztatunk annak lehetőségétől, hogy az ilyen objektumot magában a valóságban megvalósítsuk, majd ugyancsak elvonatkoztatunk a létrehozott idealizált objektum és azon valóságos objektumok különbségeitől, amelyek idealizációja révén keletkeztek az idealizált objektumok. Gorszkij az ebben az értelemben beszél az idealizációról, „mint idealizációs feltevések, hipotézisek alkotásának folyamatáról, amelyben a feladatot (nyilván valóságosan megoldhatatlan), általunk megoldottnak ítéljük. így a klasszikus matematikában nagymértékben felhasználható aktuális végtelenség absztrakciója azon a feltevésen alapszik, hogy megszámlálhatjuk a természetes számsort. (Nyilván az ilyen eldöntöttnek tartott feladat tapasztalati úton megvalósíthatatlan)"

1 0 Az idealizáció tehát az objektum közvetett tanulmányozását teszi lehetővé. A folyamat lényegét a fentiek alapján a következőkben fogalmazhatjuk meg: Legyen I

R a jelenségek meghatározott (eszmei) rendszere, Or pedig egy másik p (anyagi vagy eszmei) rendszer, legyen továbbá I

R- az I

R-rendszerre vonatkozó kijelentép sek halmaza, 0

R — pedig az 0

R-re vonatkozó kijelentések halmaza. Az idealizáció során a megismerés tárgyát képező 0

R-renaszert az I

R-rendszerrel helyettesítjük, s a szükséges elemzést az I

R-rendszeren végezzük el; majd pedig az így nyert új ismeretet (vagyis lj^-t) az 0

R-re visszük át és így bizonyos új ismeretet nyerünk az 0

R-rendszerről. Ebben a folyamatban az idealizáció olyan eljárást jelent, amelyben 0

R-rendszert részben vagy egészében az I

R közvetítésével nyerjük. Ily módon az I

R-rendszer az 0

Rrendszer helyetteseként szerepel. De hogy az I

R valóban az 0

R helyettese legyen, egyrészt az szükséges, hogy 0

R és I

R között meghatározott objektív viszony álljon fenn, másrészt ezt a fennálló viszonyt ismerni kell. Ugyanis többek között a fennálló objektív megalapozottság különbözteti meg az idealizációkat az üres spekulációtól, és ez biztosítja tudományos jelentőségét és értékét. Ebből az is következik, hogy az idealizáció „terméke", bár része az ismeretelméleti objektumnak ugyanúgy mint a megismerés eszközei, de el is tér tőlük. Egyrészt nyilvánvaló, hogy az ideális objektum nem öncélból készül, hanem mint egy másik objektum megismerésének eszköze, amelyet helyettesít. Másrészt az idealizált objektum egyben a tanulmányozás tárgyát is képezi. Meghatározott (sokszor idealizált) feltételek között vizsgáljuk, meghatározott oksági hatásoknak vetjük alá és regisztráljuk az idealizált objektumnak ezekre a tervszerű hatásokra adott reakcióit. Következésképpen kiderül, hogy az idealizált objektum kettős szerepet játszik a megismerésben: a megismerés tárgya (amennyiben egy másik, ún. valódi objektumot 12