Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1975. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 13)

portba oszthatók: az elsőbe azokat soroljuk, amelyek elvileg végtelen sok tulajdonsággal, relációval rendelkeznek, ezeket nevezzük nulla fokú absztrakcióknak, a másodikba azokat soroljuk, amelyek rögzített számú tulajdonsággal, relációval rendelkeznek, és ezeket első, másod-, vagy harmadfokú absztrakcióknak nevezzük. Tulajdonképpen csak az utóbbiak értékelhetők tényleges absztrakcióknak. A magasabb fokú absztrakciókat mindig az alacsonyabb fokú absztrakciókból képezzük. Például a számelméletben a természetes számsor (1, 2, 3, 4, 5 . . .) bázisán képezzük a negatív, racionális, irracionális, komplex stb. számokat. A természetes számsor az ember absztrakciós képességének, tevékenységének eredményeként jelentkezett a dolgok nulla a fokú absztrakciója alapján. Amikor magasabb szintű absztrakciót alkotunk, nem csupán az alacsonyabb fokú ismeret szinten nyert tulajdonságok és ismérvek új módon való csoportosítása megy végbe, hanem a már meglevő ismérveket kiegészítjük új, az előző absztrakciós fokon hiányzó vonásokkal. Ez a tudományos gondolkodás egyik lényeges megkülönböztető vonása. Ha ez nem volna, akkor a tudományos absztrakció folyamata egészen egyszerű lenne, és ismeretértéke alacsony volna. Éppen azáltal válik a megismerés effektív eszközévé, hogy e folyamat során képes az absztrakció állományába új ismereteket, vonásokat is bekapcsolni. Következésképpen az absztrakciós folyamat nemcsak elvonatkoztatás és az általánosítás szakaszait foglalja magában, hanem jelentős szerepet játszik benne az alkotó fantázia is. Ezzel együtt jut egyre közelebb a megismerés a konkrét megismeréséhez. Döntő tehát annak leszögezése, hogy a konkrét, valóságos, egyedi tárgyak ismerete nem közvetlen „adottság", sem egyszerű elemi absztrakció, sem általános fogalmak alkalmazása az „adottságokra". Ezek megismerése egy egész folyamatot igényel, melynek eredménye az, amit Marx a sokféle meghatározások szintézisének nevez, ahol is ez a szintézis egy konkrét tárgy „konkrét ismerete" [3]. Gyakori helytelen értelmezése az absztrakció folyamatának, amely az absztrakciót ismertetőjegyek elhagyásából álló folyamatnak tekinti, és ezzel lényegében egy „elszegényedési" folyamattá degradálja. Téves az, hogy a fogalmak absztrakcióval történő megalkotása úgy történik, hogy mind több ismertetőjegyet hagyunk el, és állandóan a mind általánosabb ismertetőjegyek maradnak meg. Szó sincs arról, hogy az absztrakció előrehaladásával a fogalmaink meghatározottsága mind szegényebbé válna. Ez a felfogás figyelmen kívül hagyja az általános és a különös dialektikusan kölcsönös viszonyát. Az absztrakció folyamata nem ismertetőjegyek elhagyásából áll, hanem sokkal inkább az ismertetőjegyek változóvá tételében. Természetesen az absztrakció során élünk bizonyos egyoldalúsággal, korlátozottsággal, durvítással, leegyszerűsítéssel. Lenin írja a „Filozófiai füzetekben": „Nem tudjuk a mozgást elképzelni, kifejezni, lemérni, ábrázolni, ha nem szakítjuk meg a folytonost, nem egyszerűsítjük, nem durvítjuk, nem daraboljuk fel, nem öljük meg az elevent. A mozgás gondolati ábrázolása mindig eldurvítás, elölés — és ez nemcsak gondolati, hanem az érzeti ábrázolás is, és nem csak a mozgásé, hanem minden foga42