Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1975. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 13)

AZ ABSZTRAKCIÓ, MINT MEGISMERÉSI FOLYAMAT NÉHÁNY PROBLÉMÁJA DR. SEMPERGER TIBOR (Közlésre érkezett: 1974. december 11.) Bár az ember mindennapi élete során szinte minden percben absz­trakciókat alkalmaz, mégis az absztrakciók keletkezésének kérdése mind ez idáig a logika és az ismeretelmélet legnehezebb problémái közé tartozik. Ezen sokrétű és szerteágazó problematika részletes elemzésére a tanul­mány terjedelmi korlátok miatt nem vállalkozhat, így csupán az absztrak­ciónak egyik értelmezésére, az absztrakcióra, mint megismerési folya­matra, annak is csak néhány problémájára kíván reflektálni. A tárgyalás folyamán a legnagyobb körültekintés mellett is lesznek azonban olyan kérdések, amelyeket csupán érinteni, vagy csak felvillantani tudunk, másokat pedig kidolgozottnak tekintünk. Mint minden olyan esetben, amikor egy nagyobb munka részletei kerülnek kiemelésre •—- jelen eset­ben is —, néhány kérdést tisztázottnak kell feltételeznünk, most a beve­zetőben hivatkozva arra, hogy ezek részletesebb elemzése máshol megtör­tént. Bízunk abban, hogy ezen hiányosságok nem zavaróak, nem nehezítik a megértést, és így elemzésünk hozzájárul az absztrakció-elmélet vizsgá­latához. 1. Az absztrakcióról Az emberi megismerés szükségszerűen összefügg az absztrakcióval, nélküle lehetetlen a tárgy lényegét feltárni. A megismerés folyamán számos nehézséget kell leküzdeni, a világ ugyanis egyetlen lényeges vo­natkozását tekintve sem olyan egyszerű, hogy felfogható és feldolgozható lenne absztrakciók nélkül. így a valóság vizsgálatnak alávetett részletét a megismeréshez egy hasonló, de sokkal egyszerűbb struktúrával kell he­lyettesíteni. Továbbá köztudott az is, hogy a dolgok végtelenül sok tu­lajdonsággal, viszonnyal, összefüggéssel, viselkedéssel rendelkeznek. Eze­ket egyszerre megragadni, rögzíteni, megismerni képtelenség, mert egy­részt az érzékszerveink korlátozott felvevőképességgel rendelkeznek, más­részt a dolgok állandóan változnak, új kapcsolatok, viszonyok, tulajdon­ságok lépnek fel, és végül a felhasznált megismerési eszközök is csak bi­zonyos tűréssel pontosak. A felsorolt nehézségek miatt sajátos úton kell haladni, ez a sajátos út az absztrahálás folyamata, az absztrakció mű­velete. 39

Next

/
Thumbnails
Contents