Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1975. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 13)

hogy „Ez a jelentős, latin transzkripcióval lejegyzett »Sermo super sepulchrum« a magyar nyelv akkori fázisának érdekes dokumentuma . . ." [30]. A tanulmány megírásának információs szándékait ismerve egészen kézenfekvő, hogy a magyar szöveg szláv eredetű szavaira is felhívja a horvát olvasó figyelmét, melyek akkor még valóban őrizték az eredeti szláv nyelvi alakot (milost, brat). Az első magyar nyelvi és irodalmi emlék utáni korszakok megítélésében már nem ilyen megértő. Zrínyi Miklósig nem talál olyan értéket, amelyet az irodalom fejlődésvonalába illesztenie érdemes lenne. A „katolikus legendákat" éppúgy nem tekinti számottevő irodalmi emlékeknek, mint a „bibliafordításokat", s hasonlóan ítél a reformáció korának protestáns fordításirodalmáról is. Ilyen formán ami Zrínyi előtt jelentős, az mindössze két névhez, a Balassiéhoz és a Pázmányéhoz köthető Krloza ekkori magyar irodalmi képében. Kivált Balassit méltató mondatára érdemes felfigyelni, akit líránk „első erotikusának" nevez, s akit alaposabban is ismerhetett, legalább is erre utal megvallottan Balassi emlékét idéző Tuzaljka nad crkvom (Templomi gyászének) című verse, amely elé ezt a szöveget írta: „U slavu staromadzarskih infinitiva baruna Balmta Balase." (Báró Balassa Bálint ómagyar infinitivusainak dicsőségére [31]. A magyar irodalom első igazán nagy teljesítményét Zrínyi eposzában, a Szigeti veszedelemben jelöli meg: „A tizenhetedik század közepe táján Bécsben adja ki Zrínyi Miklós horvát bán Az Adriai tengernek Syrenáját, amellyel a magyar eposz és a magyar irodalom alapját veti meg . . ." Minden későbbi eredmény-érték ennek függvénye a magyar irodalomban, elsősorban is a XVIII—XIX. század fordulójának törekvései, az az irodalom, amelynek olyan reprezentánsai voltak, mint Pálóczi Horváth Ádám, Dugonics András és Kazinczy. Legtöbbet Kazinczyval foglalkozik, akit mindjárt a bevezető mondatban ,,az új magyar nyelv megteremtőjének" nevez. Nyelvújító munkája, s a Martinovics-mozgalomban való részvétele okán az egész időszakaszt „Kazinczy korának" tekinti, amely a magyar költészet ama vonulatát készítette elő, amelynek kiemelkedő egyéniségei Katona József és Vörösmarty voltak. Ha megállapításai között akad is vitatható, egészében mégis egy olyan Kazinczy-képet rajzolt a horvát olvasónak, amely e korszak lényegét segített megérteni. Néhány mondatát idézzük csupán jellemzesképpen: „Kazinczy korában — amely a francia forradalom és ellenforradalom időszakával esik egybe — a magyar nyelv szegény és nyomorúságos földművelők és marhapásztorok nyelve volt. . . Maga Kazinczy, a horvát Martinovics bizalmasa és mint a Martinovics-féle összesküvés résztvevője, hét hosszú esztendőn át senyvedt a Habsburg börtönökben: Brünnben, Kufsteinben és Munkácson, ahol benne is megérlelődött az a gondolat, amely abban az időben minden szlavofil felvilágosítónál megfigyelhető a Búgtól Krapináig, hogy nyelv nélkül nincs nemzet. Ö kezdte fordítani Goethét, Schillert, Klopstockot, Lessinget, Moliere-t; régi középkori miszszálékból ódon, már kihalt szavakat jegyzett ki; újraélesztette az elnémult, ázsiai eredetű hangzókat és így teremtett meg egy nyelvet, amelyen ma milliók írnak és beszélnek" [32]. 216